2021. 09. 20. Hétfő Friderika napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte - A nap vitája

Következik:

Hírek 21:00

Belföld

Betonfalnak ütközött egy autó a büntetőfékező miatt

Az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút irányába közlekedett két autó.

Az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút irányába közlekedett két autó 2021. július 21-én korán reggel. Egyikük a belső sávból, másikuk a külső sávból egyszerre sorolt be a középső sávba. A két autó közel volt egymáshoz, de nem ütköztek össze.

A Peugeot ezután a középső sávból tovább sorolt a belső sávba, ekkor a Dacia sofőrje visszavágott elé, majd hirtelen szándékosan vészfékezte járművét, így akarta megbüntetni a Peugeot vezetőjét a korábbi manőverért.

A Peugeot-t vezető férfi elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de megcsúszott, és a betonfalnak ütközött. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A Daciát vezető 38 éves K. Krisztián ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást; a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és intézkedtek jogosítványa bevonására.

Police.hu

Kép:  Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: A Jobbik szokása, hogy akit börtönnel fenyeget, azzal összeáll

Hevesen támadta az ellenzék Orbán Viktort beszédét követően. 2021. szeptember 20.

Hétfőn sem indult zökkenőmentesen a baloldali előválasztás

A KDNP frakciószóvivője szerint ebből is látszik, hogy az ellenzék még egy előválasztást sem tud megrendezni. 2021. szeptember 20.

Orbán Viktor: Nehéz értelmesen beszélni erről

Az ellenzék részéről olyan abszurd és képtelen állításokkal találja magát szembe az ember, hogy nehéz értelmesen beszélni erről – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, amikor válaszolt az ellenzéki frakcióvezetők felszólalására a parlament idei őszi ülésszakának első napján. 2021. szeptember 20.

Legfrisebb híreink

Hekkertámadás vagy rendszerhiba?

Továbbra sem lehet tudni, miért mondott csődöt az ellenzéki előválasztás rendszere a hétvégén. A napi aktuális vendége volt Ifj. Lomnici Zoltán jogi szakértő.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.

Sajtóklub - ajánló

Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal. Hétfő esténként 21.05-től a Hír TV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!