Lórúgással ért fel az, hogy az Európai Bizottság (EB) úgy határozott, a Minority SafePack sikeres aláírásgyűjtése és az Európai Parlament (EP) ajánlása után sem kezdeményez jogalkotási eljárást a kisebbségi jogvédelem ügyében. Ezzel a bizottság akkora gyomrost vitt be az Európai Unióban élő kisebbségeknek, köztük a határon túli magyar közösségeknek és az értük aggódóknak, hogy az ütés miatti ösztönös összegörnyedéskor a térdünkbe az állunkat is belevertük.
A döntés után Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke nem véletlenül fogalmazott úgy: „Az EB azoknak a kérését utasította el, akiknek az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása. Az EB vállon veregető álláspontja nem elégséges, az aláíró 1 123 422 polgár konkrét intézkedéseket, cselekvést várt.” Ehelyett a bizottság lesöpörte a kezdeményezést, mondván: az Európai Uniónak nincs általános jogalkotási hatásköre a nemzeti kisebbségek védelme és a kisebbségi nyelvhasználat terén, ez tagállami hatáskör. Szerintük legalábbis, mert most ezt diktálja az érdekük, de amikor az illegális bevándorlók elosztásáról folyik a vita, akkor éppen Brüsszel szeretné megmondani, hogy egy-egy tagállam állampolgárai kivel éljenek együtt.
Persze az egyre inkább csak a profitról, a gazdasági lobbiérdekekről szóló Európai Unióban, amely mind jobban a Soros-hálózat befolyása alá kerül, maga lett volna a csoda, ha hatékonyan fellépnek a kisebbségek védelmében. Sokan arra számítottak, hogy az EB majd látszat támogató döntést hoz, vagy évekig tologatják az aktákat egyik asztalról a másikra, abban bízva, hogy mindenki elfelejti a kezdeményezést, de ehelyett határozott döntést hoztak. Arcátlanul szembe köpték a nemzeti kisebbségeket.
S ha már megtették, mikor vitték be ezt a mélyütést? A székely petíció kampányhajrájában, amikor február 7-ig már csak egyetlen országban kell összegyűjteni a kellő számú aláírást, és a kezdeményezés sikeres lesz. Talán abban reménykedtek Brüsszelben, hogy a döntésükkel nemcsak a Minority SafePacket söprik le az asztalról, hanem megfúrják a székely petíció aláírásgyűjtését is. Ebben azonban – ha így van – hiába bíztak, a helyzet ugyanis az, hogy feladás helyett még keményebb munkára sarkallták a székely petíció kampánycsapatát és a szimpatizánsokat.
Pesty László kampányfőnök egyértelművé tette, hogy a következő hetekben nem egy, hanem két vagy három országban érik majd el a törvényben meghatározott limitet. Hatalmas nyomást kívánnak helyezni a döntéshozókra, és ígérik: nagyon keményen dolgoznak és lobbiznak majd azért, hogy a székely petíció ne jusson a Minority SafePack sorsára. Brüsszelben pedig törhetik a fejüket, hogy ha a székely petíció sikeres lesz, akkor mivel kaszálják majd el a kezdeményezést. Egy biztos: azzal, hogy a kohéziós pénzek elosztása tagállami hatáskör, nem jöhetnek elő, valami újat kell kitalálni. Meglehet, kifundálják a megfelelő választ, de ezzel egyelőre nem érdemes foglalkozni. S tippeket sem érdemes adni.
A következő hetekben, hónapokban azon kell dolgozni, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen, utána pedig a létező leghatékonyabban kell lobbizni azért, hogy a brüsszeli döntéshozókon a lehető legnagyobb legyen a nyomás. S hogy ez mire lesz elég? Majd kiderül. De nincs más választás, teljes erővel kell küzdeni azokért az őshonos kisebbségekért, a székely testvéreinkért, akikről a migránsok bűvöletében élő Brüsszelben már lemondtak. A jutalom pedig, az égiek támogatásával, a brüsszeli győzelem lehet, vagy ha nem, akkor legalább őszintén belenézhetünk a határon túl élő barátaink szemébe. Abból is erőt lehet meríteni!
Borsodi Attila/Magyar Nemzet
