Hajótörést szenvedett matrózok úsznak ki egy apró lakatlan szigetre, valahol az óceán közepén. Már hónapok óta ott vannak, egyre reményvesztettebbek, de azért mindennap felküldenek egy őrszemet a part menti pálmafa tetejére, figyelni, nem jár-e arra egy hajó, amely megmenthetné őket. Egyik nap a dadogósra kerül a sor. Késő délután az őrszem torkaszakadtából elkezd ordítani és mutogat a nyílt víz felé:
– Hajó! Hajó! – Mindenki beugrik a vízbe, és őrülten úszni kezdenek. Ekkor a dadogós folytatja:
– Hajó! Hajó! Ha jóóóóó…l látom, cápák közelednek!
Nos, most éppen Ujhelyi ül a brüsszeli szennyvíztároló partján, és kiabál. Csak ő nem dadog. Ő gazember. Ül Ujhelyi a parton, nézi a büdösben lubickoló elvtársait, és papírhajókat hajtogat nekik. A papírhajó papírján pedig egy 2009-es Orbán Viktor-beszéd van. Némiképpen átalakítva, megvágva, éppen csak annyira, hogy elveszítse eredeti értelmét.
– Hajó! Hajó! – ordítozza Ujhelyi, és a büdösben lubickoló elvtársai, a cápák, akik mind-mind aranyhalacskának álcázzák magukat, már köré gyűltek. – De hát ez nem is hajó! – vetik oda a tisztességes képviselők, ám ekkor az aranyhalnak álcázott cápák szintúgy elkezdenek ordítozni, hogy hajó!, hajó!, bár ez kissé távolabb a büdöstől már így hallatszik: „Náci! Náci!” Meg úgy, hogy: „Hetes cikkely! Hetes cikkely!” Továbbá: „Jogállami eljárás! Jogállami eljárás!”
Mesélik, hogy a rendszerváltás hajnalán Ujhelyi bekopogott Szegeden a Fidesz-irodába, és jelentkezett „munkára”. Mondták neki, hogy remek, munka az van bőven, el lehet kezdeni. Ujhelyi erre kifejtette, hogy ő úgy gondolta, mindjárt helyi elnökként kezdené a munkát, erre mondták neki, ez itt nem úgy megy, előbb meló, aztán majd meglátjuk. Erre Ujhelyi távozott, és másnap bekopogott a szegedi MSZP-irodába, ahol néhány megmaradt, szőrehullató komcsi fogadta, és mindjárt megtette führernek. Így indult Ujhelyi politikai karrierje. Nem tudom, ez az anekdota igaz-e, vagy csak afféle mendemonda, de hogy ráillik Ujhelyire, az biztos. Illetve az egész MSZP meg az egész ellenzék ilyen (tisztelet a sajnálatosan ritka kivételnek!).
Álmentőnő, álstatisztika, álhalálozási számok, hamis vádak, álkrumpliszsák, valódi büdös bunkók és hamisított levelek, Teller Ede állevelétől Orbán Viktor soha el nem mondott beszédéig. Ezek ilyenek, így állnak össze, ilyennek születtek. Különös anyagból vannak gyúrva, és mi tudjuk, mennyire különösből… És pontosan így is kell ezekhez viszonyulni. Teljesen felesleges észérvekkel vitatkozni – ugyan vajon miféle értelmes emberi vita folytatható egy Jakabbal, egy Szabó Tímeával, egy Hadházyval, egy Tordaival, egy Korózzsal vagy egy Ujhelyivel? Pont semmilyen.
Éppen ezért marad a félrenézés, a szekunder szégyenérzet, valahányszor ezek megnyilvánulnak. S persze az a kötelesség, hogy minden egyes alkalommal elmondjuk az ország normális közösségének, hogy mivel mi a helyzet, mivel hányadán állunk, milyen ügyben mit tervezünk. Ez a fontos, akkor is, ha közben a háttérben ezek ordibálják, hogy „hajó!”, „hajó!”.
Amúgy van egy másik anekdota, ami rendkívüli módon illik ide, és tökéletesen megvilágítja a lényeget:
A patkánymama sétáltatja kicsike patkányleánykáját a csatornában. Félhomály van és büdösség, és egyszer csak elrepül a fejük felett egy denevér. Mire a patkánymama:
– Nézd csillagom! Tündérke!
Na most, könnyen elképzelhető, miszerint Ujhelyi mindezt elolvasván, holnap levelet ír az elvtársainak Brüsszelbe, és arról értesíti őket, hogy őt még a kormánypárti sajtóban is tündérkének minősítik.
És igaza lesz…
