2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Az Országgyűlés elé kerül a Sargentini-jelentést elítélő határozat

Támogatta az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága a Fidesz-frakció által benyújtott határozati javaslatot, melyben visszautasítják a két hete elfogadott Sargentini-jelentést. A javaslat így az Országgyűlés elé kerülhet. A bizottság jobbikos és LMP-s tagja ellenezte a javaslat napirendre vételét, mert szerintük az csak a Fidesz belpolitikai céljait szolgálja.

  • Az Országgyűlés elé kerül a Sargentini-jelentést elítélő határozat

Politikusoknak politikai választ kell adni, néma gyereknek ugyanis anyja sem érti a szavát – ezzel indokolta az Európai Ügyek Bizottságának elnöke a javaslat fontosságát. Az előterjesztők nevében a Fidesz és a KDNP ifjúsági szervezeteinek elnökei vettek részt a vitában.

„A határozati javaslatban arra is kérnénk a kormányt, hogy jogi úton is lépjen fel azzal a csalással, azzal az eljárásjogi bizonytalansággal szemben, amit a jelentés elfogadásakor tapasztalhattunk. Azt gondoljuk, hogy a jelentés elfogadása és tartalma is elfogadhatatlan Magyarország számára” – mondta Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.

Ungár Péter a bizottság LMP-s tagja a Fidesz európai parlamenti választási kampánynyitányának nevezte a javaslat benyújtását.

„Önök az összes magyar érdekvédelemmel, egyéb magyar érdekvédelmi dolgokkal kapcsolatos külpolitikai törekvést háttérbe szorítják. Hogy egy példát mondjak: egyszerűen a minority safe pack-kel, a határon túli magyarok jogaival nem lesz idő foglalkozni, mert az egész magyar lobbierőt, az állandó képviseletet Brüsszelben, az Önök összes európai parlamenti képviselőjét egy olyan vitába sorakoztatják fel, amit Önök belpolitikai nyerésnek éreznek, a helyett, hogy a 7 éves költségvetéssel vagy a határon túli magyarokkal foglalkozzanak” – fejtette ki.

A jobbikos Bana Tibor szerint a kormánypártok kicsinyes politikai érdekei miatt kerülhetnek veszélybe a Magyarországnak járó uniós források.

„Valóban a bevándorlás vonatkozásában, a migráció témakörében olyan tételek is benne voltak ebben a jelentésben, amelyek miatt az egyértelmű volt a Jobbik részéről, hogy európai parlamenti képviselőnk, Balczó Zoltán nem tudja támogatni ezt. A tartózkodás az ezt fejezte ki, mert a másik oldalról a korrupció tekintetében, vagy éppen a jogállamiság leépítése vonatkozásában tények szerepeltek ebben a jelentésben, és sajnálatosnak tartom, hogy erre ez a határozati javaslat nem válaszol” – mondta a képviselő.

A kormánypártok szerint náluk többet senki nem tette a határon túli magyar kisebbségekért, az uniós szerződések alapján pedig jogállami kérdések miatt egyetlen országtól sem lehet pénzt megvonni. A bevándorlással pedig azért kell foglalkozni, mert ez lesz a választás fő témája európai szinten is.

A bizottság végül 6 igen és 2 szavazattal támogatta a javaslatot, így az Országgyűlés elé kerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!