4 millió 123 ezer a beoltott, 1130 az új fertőzött, elhunyt 128 beteg
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 123 697 fő, közülük 2 248 775 fő már a második oltását is megkapta. 1130 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 785 967 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 173 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 538 965 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 218 829 főre csökkent. 4374 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 511-en vannak lélegeztetőgépen. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt.
Gál Kristóf, az ORFK szóvivője a tájékoztató elején közölte, hogy a hatóságok vírusszkeptikus személyek ellen indítottak nyomozást. A nyomozást a rendőrség befejezte, és átadta az ügy iratait az ügyészségnek. Rémhírterjesztés miatt indult eljárás.
Gál Kristóf a napi adatokat ismertetve elmondta, hogy a kijárási tilalom, a közterületi magatartási szabályok, a gyülekezési tilalomra vonatkozó rendelkezések megszegése miatt tegnap 63 ember ellen intézkedtek. Maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések miatt 527 emberrel szemben intézkedtek. A Magyarországon történő átutazás szabályainak megszegése miatt tegnap 18 esetben jártak el a rendőrök.
Már lehet időpontot foglalni a Szputnyik V vakcinára is
Müller Cecília bejelentette, hogy a mai naptól Szputnyik V oltásra is lehet időpontot foglalni, a Sinpoharmra, és az AstraZenecára pedig továbbra is lehet jelentkezni, annak, aki regisztrált.
Nagyon fontos, hogy továbbra is mindenki tartsa be a járványügyi előírásokat – húzta alá az országos tisztifőorvos, aki ismertette a napi járványügyi adatokat.
Legfontosabb feladatunk, hogy a fertőzést elkerüljük– emelte ki Müller Cecília.
Sokan érdeklődnek arról, hogy amennyiben két oltás után nem mérnek jelentős ellenanyag termelődést, akkor mi a teendő. Müller Cecília kiemelte, hogy az ellenanyagszint nem ad elég információt a védettségre vonatkozóan.
MINDEGYIK MAGYARORSZÁGON ELÉRTHETŐ VAKCINA BIZTONSÁGOS ÉS VÉDETTSÉGET BIZTOSÍT– ismertette, hozzátéve, hogy jelenleg hat ilyen vakcina érhető el az országban.
Kiemelte, hogy a brit mutáns a mai napig jelen van, az indiai mutációt egyelőre nem azonosították itthon.
Jelenlegi tudásunk szerint az indiai mutáns nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a brit– tette hozzá.
A harmadik hullám leszálló szakaszában vagyunk, ennek ellenére nagyon oda kell figyelni az országos tisztifőorvos szerint, hiszen a brit mutáns kifejezetten veszélyes.
AKI MEGFERTŐZŐDÖTT, ANNAK JAVASOLT HÁROM HÓNAPON BELÜL BEOLTATNIA MAGÁT– mondta el Müller Cecília.
4,7 millióan regisztráltak a regisztrációs felületen. 80 százalékuk, azaz öt emberből négy megkapta az oltást – ismertette, hozzátéve, hogy továbbra is lehet jelentkezni.
A napokban érkezett Pfizer egy részét a 16-18 éves fiatalok oltására használják fel. Müller Cecília azt kérte tőlük, hogy regisztráljanak. A tervek szerint a jövő hét második felében indulnak majd az oltások – emelte ki. A szülők hozzájáruló nyilatkozatát magukkal kell vinniük az oltáshoz.
A fiatalokat arra kérte, hogy ne csak magukra, hanem szüleikre és nagyszüleikre is gondoljanak, amikor döntenek az oltás beadatásáról.
Müller Cecília köszönetet mondott nekik az óriási munkáért. 1305 praxisnak, összesen 92,5 millió forintot fog a kormány utalni.
Egyelőre nincs szükség harmadik oltásra
A harmadik oltásokkal kapcsolatban azt mondta: a jövőben dől el, hogy bármelyik vakcinánál szükség lesz-e harmadik oltásra. Jelenleg a gyártók is figyelemmel kísérik a folyamatot. Jelenleg mindegyik megvéd minket a fertőzéstől, valamint a súlyos szövődményes lefolyású betegségtől – emelte ki.
Müller Cecília újból felhívta a figyelmet a megfelelő kézmosás fontosságára, mivel a kezünkön rengeteg kórokozó képes megtelepedni, és a nem megfelelő kézmosás esetén akár napokig is ott maradhat. Kiemelte, a kézhát és a hüvelykujj még mindig gyakran kimarad a többségnél, ezek alapos megmosására is érdemes tehát figyelni.
Újságírói kérdésekre válaszolva Müller Cecília elmondta, szennyvíz-mintákat hetente vesznek, az adatok folyamatosan mozognak. Kiemelte, hogy a tendencia a fontos, az előfordulhat, hogy az adatok föl-le változnak.
Azok a fiatalok is regisztráljanak, akik átestek a betegségen – kérte Müller Cecília a fiatalabb korosztályoktól, kiemelve, hogy a Pfizer-oltás teszi lehetővé nekik az oltakozást.
Szabadságuk és védelmük érdekében, arra kérem, vegyék fel a védőoltást- mondta a tisztifőorvos.
A későbbiekben így tudnak találkozni egymással, és közösségi élményekben részesülni" - zárta a tájékoztatót.
Hír TV/Origo