2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Az oltatlanok miatt berobbanhat a negyedik hullám

Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt – figyelmeztetett Jakab Ferenc.

  • Az oltatlanok miatt berobbanhat a negyedik hullám

A Magyar Nemzet szombati lapszámában megjelent interjúban Jakab Ferenc virológus professzor azt mondta, hogy csak az oltásokkal lehet csökkenteni a pandémia veszélyét. A koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője szerint már borítékolható, hogy Európában a delta variáns idézi elő a következő hullámot, amely biztosan erősebb lesz az elsőnél. 

Jakab Ferenc kijelentette, hogy egyértelműen van ok az aggodalomra. Azt lehet látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben. Előrejelezhető, hogy Európában a delta va­riáns idézi majd elő a negyedik hullámot, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is erre figyelmeztet – közölte a virológus.

Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit.

Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák”

– jelentette ki.

Jakab Ferenc hangsúlyozta: a fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással.

Közölte: arra lehet számítani, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, viszont gyengébb a harmadiknál.

Nem hiszem, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de biztos, hogy meg fogjuk érezni”

– fogalmazott.

A professzor azt mondta, hogy ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám. Hozzátette: kis szerencsével „az augusztust még megússzuk”. Jelezte: a következő hullám már jobban fogja érinteni a fiatalabbakat, ami részben azzal magyarázható, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság. 

Mindenképpen kijelenthető, hogy az oltottak nagyobb biztonságban vannak az oltatlanoknál, hiszen esetükben a betegség nem olyan súlyos lefolyású. A fertőzési láncot egyetlen módon lehet megakadályozni: vakcinabeadással – hangoztatta a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a Magyar Nemzetnek.

Mandiner/MTI

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!