2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Az MSZP tagadja Szanyi állításait

Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese tagadja, hogy a pártvezetők feketén kapnak fizetés-kiegészítést. A Magyar Szocialista Pártból a héten kilépett Szanyi Tibor egy lapinterjúban beszélt arról, hogy titkos pénzügyi megállapodások vannak az MSZP-ben. Ezek alapján az elnök és a frakció-vezető külön fizetést biztosít a párt vezetőinek.

  • Az MSZP tagadja Szanyi állításait

Titkos pénzügyi megállapodások szövik át az MSZP-t- állította Szanyi Tibor, az Azonnalinak adott interjúban. A korábbi szocialista politikus úgy nyilatkozott: az MSZP vezetői feketén kapnak fizetés-kiegészítést. Szanyi szerint az elnökség és a párt-elnök között egy titokban tartott megállapodás van, ami azt jelenti, hogy az elnök és frakció-vezető biztosít valamilyen fizetést, de nem tudni, honnan.

Az MSZP tagadja, hogy igazak lennének az MSZP-ből kilépett Szanyi Tibor állításai, Harangozó Tamás szerint ugyanis nem léteznek titkos pénzügyi megállapodások. A párt frakcióvezető-helyettese szerint az sem igaz, hogy az MSZP vezetői feketén kapnak fizetéskiegészítést.

Nem kerülnek fekete pénzek az MSZP vezetőihez, Szanyi Tiborra pedig még egyszer és utoljára elmondom, kilépett az MSZP-ből, ezt tudomásul vettük és különböző kommentárjait, megállapításait nem kívánjuk a jövőben kommentálni

- mondta az MSZP frakcióvezető-helyettese, Harangozó Tamás.

Szanyi Tibor megerősítette korábbi kijelentését, arra azonban nem válaszolt, hogy mekkora összeget kapnak a pártvezetők és arra sem tud választ adni, hogy törvényesen jutnak-e fizetéskiegészítéshez az MSZP vezetői.

A pártelnök által diszkrecionálisan juttatott javadalmazásokról van szó, tehát én erről beszéltem. Hogy ez most legális, illegális én azt nem tudom, én csak azt tudom, hogy a pártelnök személyes megállapodások bázisán juttat javadalmazásokat a politikai vezetők jó részének

- fogalmazott Szanyi Tibor, az MSZP korábbi alelnöke. 

Szanyi Tibor hozzátette, már fél éve kért levélben magyarázatot a párt elnökségétől az ügyben, azonban választ nem kapott.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!