2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Az év bármely napján igényelhetők a gyermekétkeztetési támogatások

  • Az év bármely napján igényelhetők a gyermekétkeztetési támogatások

Továbbra is az év bármely napján, határidő nélkül igényelhető az ingyenes, vagy kedvezményes gyermekétkeztetés – közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fülöp Attila hangsúlyozta, a családok szociális biztonságát erősítő gyermekétkeztetési támogatás soha nem kapott olyan kiemelt figyelmet mint a 2010 utáni kormányzati ciklusokban. Az Emmi államtitkára szerint ezt mutatja, hogy az idei és jövő évi költségvetésben is 79 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, szemben a 2010-es 31 milliárd forinttal.

Kitért arra is, hogy a kedvezményezettek körének bővítése miatt az előző tanévben már 627 ezer gyerek étkezhetett ingyenesen, vagy kedvezményesen a nyolc évvel korábbi 257 ezerrel szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!