2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Amíg Karácsony tétovázik, Bécs eurómilliókat ad

Ausztriában nem vita tárgya, hogy a főváros legyengült turizmusát ki támogassa – az állam és az önkormányzat közösen. Harmadik, 50 millió eurós mentőcsomagját jelentette be csütörtökön Bécs a helyi szállásadók, vendéglátósok megsegítésére, ahol eddig két lépcsőben, összesen mintegy 350 millió eurót fordítottak tavasz óta a várost ért gazdasági károk enyhítésére.

  • Amíg Karácsony tétovázik, Bécs eurómilliókat ad

A vendéglátó teraszok téli nyitvatartásának engedélyezéséért lobbizik az osztrák turisztikai miniszter – hívta fel a figyelmet pénteken a bécsi központú hazai turisztikai tanácsadó cég, a GD Consuting. Mint írják, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKO) ötletét felkarolva, Elisabeth Köstinger szövetségi turisztikai miniszter

a vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek téliesítése mellett érvelt.

A tárcavezető szerint ugyanis ez segíthet, hogy a vendéglátósoknak a téli időszakban is pótlólagos forgalmuk legyen, mert „víruskonform” módon, a szabad téren biztosítják az éttermek, kávéházak működését az év végi szezonban.

Mivel Ausztriában a területfoglalási engedélyek kiadása és meghosszabbítása a települési önkormányzatok feladata, ezért Elisabeth Köstinger

felszólította a települések vezetőit, hogy tegyék lehetővé a kerthelyiségek, teraszok, standok téli működtetését.

Újabb mentőcsomag a fővárostól

A tanácsadó cég arról is ír weboldalán, hogy a bécsi városvezetés

a turizmus megmentése érdekében újabb gazdaságélénkítő csomagot jelentett be szeptember 10-én.

A Michael Ludwig polgármester és Brigit Hebein alpolgármester részvételével rendezett tájékoztatón – amelyen a város gazdasági, turisztikai és digitalizációs ügyeiért felelős tanácsnoka, Peter Hanke is részt vett – ismertették a részleteket.

A GD Consulting emlékeztet:

Bécs eddig két lépcsőben, mintegy 350 millió eurót fordított tavasz óta, a koronakrízis miatt a várost ért gazdasági károk enyhítésére.

Koronacsomag III.

Szeptembertől egy újabb, 50 millió euró összértékű direkt támogatási konstrukciót (koronacsomag III.) dolgoztak ki, amelynek nagyobb része közvetlenül a szálláshely-szolgáltatókat és a turisztikai ágazatot hivatott segíteni.

Mivel Bécsben idén éves szinten a vendégéjszakák hetvenszázalékos csökkenésével, illetve a bevételek hatvanszázalékos zuhanásával számolnak, ezért

a kormányzati segélyprogramok mellett a bécsi szálláshelyek üzemeltetőire külön odafigyel a fővárosi önkormányzat.

Szeptembertől szálláshelyenként a tavalyi éves forgalom hat százalékának megfelelő összeg igényelhető a változó működési költségek fedezésére, egységenként maximum 50 ezer euró értékben. (A fixköltségek támogatására külön kormányzati program létezik Ausztriában) – írja a cég.

A főváros fizeti

E támogatási forma fedezésére

15 millió eurót különítettek el Bécs város költségvetésében. További hétmillió eurós pótlólagos büdzsé szolgálja a kiesett idegenforgalmi adó kompenzálását,

amely a város turisztikai hivatalának: a Wien Tourismusnak főbb bevételi forrása.

A tervek szerint ezekből az összegekből finanszírozzák a nemzetközi és belföldi forgalomélénkítő kampányokat és a város turisztikai szervezetének működtetését, egy hárommillió eurós keretösszegből pedig pályázati úton kívánják támogatni a nehéz helyzetbe került klubélet és a könnyűzenei iparág szereplőit. Utóbbi esetben egy-egy produkció teljes költségvetésének kilencven százalékát finanszírozza a város, nyertes pályázóként maximum 30 ezer euró mértékig.

A koronacsomag III. ütemének fennmaradó részét

a munkahelyteremtést, a szakképzést és a digitalizációs szintlépést szolgáló projektekre fordítják

– összegezte a GD Consulting, amely utal rá, hogy az osztrák szállodaszövetség (ÖHV) sürgető közleménye alapján a kilátásba helyezett támogatások gyors és bürokráciamentes célba juttatása várható Bécsben.

 

A fővárosi önkormányzat nem ad pénzt a koronavíruson milliókat veszítő embereknek

A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat nem ad pénzt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatnak, például a vendéglátósoknak, taxisoknak - mondta az Origónak Láng Zsolt. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője bejelentette azt is, hogy az ügyben jövő kedden tarthatnak rendkívüli közgyűlést. A Fidesz korábban 50 milliárd forintos fővárosi gazdasági mentőcsomag bevezetését kérte a baloldali vezetéstől. 

Mára kiderült, hogy nem ad a főváros pénzt a turisztikai ágazatban dolgozóknak, a taxisoknak, vendéglátósoknak, miközben Bécsben már a harmadik segélycsomagot jelentették be, 50 millió euró értékben – mondta Láng Zsolt. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy az olasz és spanyol városok is aktívan segítik a helyi vállalkozókat.

A FŐVÁROS NEM TESZ SEMMIT, MIKÖZBEN 80-100 MILLIÁRDOS TARTALÉKKAL RENDELKEZIK

 

Láng Zsolt arról is beszélt, hogy a budapesti vezetésnek meg kellene kezdenie az egyeztetést a turisztikai ágazat szereplőivel, a taxisokkal, vendéglátósokkal, hogy minél előbb kidolgozzák a segítség feltételeit. Ha a főváros részéről valóban van igény a kormánnyal való egyeztetésre, akkor hívják össze a közfejlesztési tanácsot.

A fővárosi Fidesz-frakció összegyűjtötte a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli összehívásához szükséges aláírásokat

 

- mondta Láng Zsolt, hozzátéve, hogy ők a jövő keddet javasolják, de a főpolgármester kezében van a döntés lehetősége.

Karácsonyék hárítják a felelősséget

Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz javaslatot nyújtott be, hogy a főváros adjon pénzt a Budapesten idegenforgalomban dolgozóknak és a taxisoknak. A Fidesz budapesti szervezete azt közölte, hogy

Karácsony Gergely helyettesei még mindig úgy gondolják, hogy a fővárosnak nincs felelőssége, és legfőképpen nincs feladata a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csökkentése érdekében.

Továbbra is hárítják a felelősséget, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakciót pedig, amely ellenzékben dolgozik Budapesten, összekeverik a kormánnyal - tették hozzá.

 

Ha a főváros a gazdasági károk enyhítése érdekében cselekedni akar, úgy továbbra is azt javasoljuk Karácsony Gergelynek, hogy különítsen el 50 milliárd forintot a járvány hatásainak kezelésére, sürgősen hívja össze a fővárosi közfejlesztések tanácsát, valamint kezdjen tárgyalásokat például a kkv szektor képviselővel, a szállodaszövetséggel, valamint az taxisok érdekképviseletével.

Helyettesei pedig a fővárosi ellenzék kritizálása helyett dolgozzanak végre, cselekedjenek a Budapesten élők érdekében, mert például Dorosz Dávid közel egy éves főpolgármester-helyettesi munkája kimerült abban, hogy alkalmatlansága miatt elvették tőle a Lánchíd-projektet, a járványhelyzet közepén viszont közösségi ivókutakat adott át – tették hozzá.

 

Rendkívüli közgyűlést akar a Fidesz 

A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója még szerdán azt indítványozta, hogy a főváros a meglévő pénzéből különítsen el 50 milliárd forintot a koronavírus-járvány által leginkább sújtott budapesti gazdasági szereplők megsegítésére. Láng Zsolt sürgette, hogy a főváros pályázati, valamint egyéb támogatási útvonalakon kezdjen el segítséget nyújtani a legnehezebb ágazatokban működő vállalkozásoknak és az ott dolgozóknak.

 

Magyar Nemzet / Origo / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!