2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Akár 60 fokban is dolgozhatnak a szakácsok nyáron

A kánikulában sokan embertelen körülmények között dolgoznak. A szakácsok sokszor 50-60 fokban állnak egész nap a sütők mellett. Hiába isznak akár fél liter vizet is egyszerre öt perc múlva ugyanolyan szomjasak lesznek. Törvény írja elő, hogy a munkáltatóknak biztosítani kell a pihenőidőt, a védőitalt, és olyan helyiséget, ahol a dolgozók le tudnak hűlni.

  • Akár 60 fokban is dolgozhatnak a szakácsok nyáron

Nehezebb lett a munka az elmúlt napok időjárása mellett. Az egyik balatoni büfében például öt sütőben sütik egyszerre a palacsintát. Közben a másik lángon rotyog a leves, a forró olajban pedig sülnek a lángosok.

„Volt olyan, hogy a polcon felejtettük a tojást és próbáltuk felütni pár óra múlva és megfőtt a fehérje. Csodálkoztunk, hogy miért nem jön szét, és a tojásfehérje megkeményedett a hőségtől a polcon” – mesélte Belényesi Lászlóné, az egyik siófoki büfé szakácsa.

Klímát a büfé kialakítása miatt nem tudnak beszerelni, ezért kénytelenek ilyen körülmények között dolgozni.

„Le a kalappal mindenki előtt, aki ezt végigcsinálja. 40-50 fokok itt egész nap. Mennek a tűzhelyek. Egész nap itt a lángos mellett állni borzalmas. Próbálkoztunk ventilátorral, de csak meleg levegőt fúj, még rosszabb. Elfújja a lángot. Nem tudunk főzni mellette. Próbáltunk mobilklímát betenni 45 foknál kiakadt” – tette hozzá Belényesi Lászlóné.

A budapesti éttermekben is nagy a forgalom, itt is embert próbáló dolgozni. Az egyik török gyrososnál például 60 fok van a sütő mellett.

A legtöbb baleset ilyenkor hőguta vagy napszúrás miatt történik, ezért is fontos, hogy minden munkahelyen legyen egy olyan árnyékos hely, ahol le tudják hűteni magukat a dolgozók.

„Ha a napi középhőmérséklet meghaladja a 24 Celsius fokot, abban az esetben minden munkavállalónak óránként öt perc pihenőidőt kötelezően kell biztosítani” – mondta Gaál Zoltán, az Aurapro Kft. szakmai vezetője.

A munkáltatóknak vizet vagy enyhén cukros üdítőt is biztosítania kell a dolgozóknak. „Minden ruházatot úgy kell meghatározni, hogy az az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés feltételeit ne sértse. Tehát javasolt valóban a fehér ruházat, illetve esetekben a lengébb ruházat. De nyilván egyéni védőeszközöket, egyebeket nem szabad levenni” – tette hozzá Gaál Zoltán.

Az országos tisztifőorvos közben ismét másodfokú hőségriadót rendelt el.

„Amit ilyenkor el kell mondanunk tanácsként mindenkinek, hogy önmagára és a környezetére is nagyon figyeljen és vigyázzon. Ilyenek az egyéni védekezések is. Hogy a lakástól tartsuk távol a hőt, Zárjuk ki a hőt. Illetve saját magunkat is próbáljuk meg védeni a hőhatás ellen. A hőkizárásnak számos lehetősége van. Ilyenek például a sötétítések, az elektromos fűtőeszközök lekapcsolása napközben. Lehetőleg zárt legyen, hogy ne jöjjön be a hőség. Éjszakára pedig ez forduljon meg” – fejtette ki Kovács Attila.

A meteorológusok szerint ez lesz az idei nyár legmelegebb hete.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!