2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Aggályos és veszélyes a Magyar Orvosi Kamara ajánlása

Több szaktekintély elhatárolódása után a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága is kifejezte egyet nem értését a Magyar Orvosi Kamara etikai ajánlásával kapcsolatban, miszerint bizonyos esetekben sorsolással kellene dönteni a betegek életéről - írja a Magyar Nemzet.

  • Aggályos és veszélyes a Magyar Orvosi Kamara ajánlása

„A sorsolás dokumentumba emelését aggályosnak és veszélyesnek tartjuk, mert ennek lehetőségként való felkínálása megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között”

– írta a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) a Magyar Nemzethez eljuttatott nyilatkozatában.

Hozzátették: „Az évezredes, eskün, szaktudáson és eredetileg a transzcendens etikai tekintélyen alapuló konszenzus véleményünk szerint nem engedi meg a sorsolás gyakorlatát.” 

Mint ahogy azt a lap korábban megírta: a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke nemrég elküldte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) az orvosi kamara által készített Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához Covid–19 pandémia idején Magyarországon című ajánlását, amelyben például az szerepel, hogy az orvosok sorshúzással döntsék el, hogy mely beteget részesítsék előnyben a másikkal szemben, vagyis ki haljon meg, és ki maradjon életben.

Később Dr. Hegedűs Zsolt, a MOK etikai kollégiumának az elnöke vitába keveredett a Magyar Nemzettel mondván: csak legvégső megoldás lehet a sorshúzás. Dr. Hegedűs Zsolt a lapnak adott interjújában azt nyilatkozta: „a MOK etikai kollégiuma, elnöksége, sürgősségi és intenzív terápiás szakorvosok, orvosetikai és jogi szakemberek mellett betegszervezetek és betegjogi szempontokat is képviselő szakértők, egyházak képviselői, tudósai is részt vettek a munkában.” Ezt az állítást a magyar keresztény egyházak vezetői lapunk megkeresésére cáfolták.

A MOK etikai kollégiumának elnöke azt is állította: „Rangos hazai és nemzetközi iránymutatások szerint a sorshúzás történhet dobókockával, kártyával, érmefeldobással”.

A MOK ajánlásával kapcsolatban több szaktekintély is kifejtette már egyet nem értését. Dr. Wittmann Tibor egyetemi tanár, az Egészségügyi Tudományos Tanács alelnöke a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: „A beteg ember az orvosoktól vár segítséget, mert az orvosok arra esküdtek fel, hogy minden körülmény között a beteg életét védik, a beteg javát szolgálják, a beteg emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartják. Ezt egyetlen etikai ajánlás sem írhatja felül. Dr. Wittmann Tibor arról is beszámolt:

”Az általam megkérdezett orvosok, így a Covid–19-fertőzésben szenvedő betegek ellátásában részt vevő kollégák és szakmai vezetők is egyhangúlag elutasítanak minden, az orvosi eskütől idegen ajánlást.„

Egészségügyi Tudományos Tanács hivatalos állásfoglalását Poór Gyula professzor, akadémikus és egyetemi tanár tolmácsolta, aki kifejtette: olyan nemzetközi vagy hazai protokollt, amelyben a betegek sorsáról szakmai elvek helyett sorsolással döntenének, nem ismerünk, és biztos vagyok benne, hogy ennek alkalmazásában a sürgősségi ellátás felelősen gondolkodó orvosai nem is vennének részt.

A teljes cikk és a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának nyilatkozata ITT olvasható.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!