2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Belföld

Áder: Magyarország elkötelezett a vízgazdálkodás ügye mellett

Az ENSZ főtitkára is beszédet mond a Budapesti víz-világtalákozón. A megnyitón a magyar államfő arról beszélt, hogy hazánk elkötelezett a vízgazdálkodás ügye mellett, hiszen a felszíni vizek jelentős része külföldről érkezik. A négynapos találkozón a vízgazdálkodás mellett a vízellátás és vízszennyezés is napirendre kerül.

Júniusban a fővárosban a valaha mért legmagasabb szinten, 891 centiméteren tetőzött a Duna. Az ezredforduló óta ez volt a harmadik rekordárvíz Magyarországon. „Az első évszázadosnak mondott árvíz 2002-ben érkezett, az nyolc és fél méteres volt” – mondta Áder János.

A Magyarországot sújtó árvizekről a köztársasági elnök az ENSZ-főtitkár víz- és szanitációs testületének ülésén is beszélt. Áder János szerint a hazai folyók gyakori áradása és az a tény, hogy felszíni vizek 95 százaléka külföldről érkezik, elegendő ok arra, hogy Magyarország elkötelezett legyen a víz ügye mellett.

„A saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy mit is jelent a klímaváltozás, és pontosan tudjuk azt, hogy semmi garancia nincsen arra, hogy egy év múlva, két év múlva, öt év múlva, tíz év múlva nem jön a még az idei rekordot is megdöntő víz. És azt is tudjuk pontosan, hogy ezen a helyzeten csak a nemzetközi összefogás segíthet” – fogalmazott a köztársasági elnök.


Az ENSZ-főtitkár tudományos tanácsadó testületét 2004-ben hozták létre, hogy segítse a fejlesztési célok elérését. A Budapesti víz-világtalálkozó kedden kezdődik, a nyitóülésen Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is beszédet mond. A négynapos találkozón az ivóvízellátás biztosítása mellett tárgyalnak majd a vízszennyezés megelőzéséről és az előrelátó vízgazdálkodásról is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!