2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Belföld

Áder: A magyar kormány is felelős a roma holokausztért

A kirekesztés kevesebbé, az egymásnak megadott kölcsönös tisztelet azonban gazdagabbá tesz mindannyiunkat - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából a csepeli megemlékezésen. A köztársasági elnök szerint az egymásnak megadott tisztelettel lehet a közös múlt szégyenéből és fájdalmából új világot formálni. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg arról világszerte, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra SS-katonák több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

Áder János köztársasági elnök szerint nemcsak a hitleri Németország, hanem az akkori magyar kormány felelőssége is a roma holokauszt. A köztársasági elnök az áldozatokra emlékezve Csepelen azt mondta: a magyar zsidók és a hazai cigányság tragikus meghurcoltatásában az állam számos képviselője, cinkos propagandistája, csendőre és nyilas különítményese is tevékenyen részt vett. Áder János szerint közösen kell elutasítani a faji megkülönböztetést, amely kevesebbé, míg az egymásnak adott kölcsönös tisztelet gazdagabbá teszi az emberiséget.

– Az egymásnak megadott tisztelet lehet az a kulcs, ami kaput nyithat számunkra, hogy közös múltunk szégyenéből és fájdalmából is új világot formálhassunk. A tisztelet mindenkit megillet, a legszegényebbeket, a legelesettebbeket is. Mindenkit, akiben megvan az emberség és a jóra való hajlam. Mindenkit, akinek az emberi élet és szabadság szent és meg nem kérdőjelezhető érték – fogalmazott Áder János.

A második világháborúban több mint félmillió magyarországi romát hurcoltak el a koncentrációs táborokba, 23 ezren Auschwitzban lelték halálukat. A Roma Polgári Tömörülés elnöke azt mondta: minden olyan közösség, amely együtt tud emlékezni a múltra, együtt éli meg a jelent és épít közös jövőt. „Olyan hétköznapi hősök előtt hajtunk fejet, akikre mindannyiunknak emlékezni kell. Ők a mi hőseink. Erő, amelyből a cigány közösség, példájukon tanulva és megértve történelmi üzenetét, újjá tud születni. Az újjászületés pillanata reményt ad ahhoz, hogy az előttünk álló feladatokat közös hittel és erővel meg tudjuk oldani” – mondta Makai István.

A roma holokauszt 70. évfordulóján Csepelen megnyitották azt a cigány történeti, kulturális és oktatási holokausztközpontot, amely az áldozatoknak állít emléket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!