Már akkor belopta a szívembe magát a teljesen alkalmatlan főpolgármester, amikor idétlen vigyora mögé bújva hallgatta végig a moslékkoalíció pártjainak végtelenül aljas kísérletét arra, hogy a nemzetközivé duzzasztott hisztériájukkal politikai értelemben meglincseljék Orbán Viktort a veszélyhelyzetről szóló törvény elfogadása során. Miután az ő nem létező pártja is kifarolt a botrány kedvéért a hétpárti egyeztetésekből, még akkor is elhallgatta, hogy már egy jó ideje nem hívta össze a közgyűlést, vagyis tulajdonképpen rendeletileg kormányozta a fővárost. Nem kérdezte meg a hőbörgőket, hogy milyen időkorlátról beszélnek, hát a józan ész is azt diktálja, hogy a rendkívüli intézkedések addig legyenek érvényben, ameddig a rendkívüli állapot fennáll. Nem szórt hamut a fejére, hogy jajj, mekkora náci diktátor lett belőle. Hűen önmagához nem csinált semmit. Majd amikor a kormányfő mégis közös küzdelemre hívta a vírus ellen, elősettenkedett a bokorból, és világgá kürtölte, mekkora híve ő az együttműködésnek.
De nem ekkor volt a legundorítóbb. A nagyjelenetet akkor adta elő, amikor kiderült, hogy a főváros kezelésében álló idősotthonokban arat a halál. A Pesti útiban fordult elő például az összes koronavírussal összefüggésbe hozható eset tíz százaléka! És volt bőr a képén azt mondani, hogy ebben neki nincs felelőssége. Vitézségét azóta is a Facebookon csillogtatja, de személyesen még sehol nem jelent meg, hogy a saját szemével lássa azokat az állapotokat, amiket intézkedéseinek elmaradása okozott.
Mégis azt kell mondani, addig jó nekünk, amíg nem csinál semmit. Rendeleti „kormányzásának” első világbotránya, amikor a vírusveszélyre hivatkozva jócskán megemelte a fővárosi cégek élére ejtőernyőzött balliberális elvtársak juttatását, csak gyenge kezdés volt ahhoz képest, amire most készül. Közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedéseknek álcázva gyakorlatilag ellehetetleníti a főváros közlekedését. Együgyűsége, amivel próbálja meglovagolni a nemzetközi baloldal zöldhullámát, addig terjed csupán, hogy milyen jó bicajozni a kihalt sugárutakon meg bulizni a lezárt hidak közepén.
Képtelen összefüggéseiben látni azt a problémát, amit a fővárosban lakók és az oda dolgozni járók érdekei között húzódó ellentét már nagyon régen politikai vita tárgyává tett. Egy modern világváros mobilitásigénye és a tiszta levegő utáni vágy minden metropoliszban összeütközik, mindenhol hosszas egyeztetésekkel, kemény vitákkal keresik rá azt a megoldást, ami a legtöbb érintett esetében a legkisebb érdeksérelemmel jár. Karácsony pedig alattomos sunyisággal megkerüli ezt a vitát, és kihasználva a veszélyhelyzetet, rendeletileg rátukmál mindenkire egy olyan tervezetet, ami azonnal elviselhetetlen káoszhoz vezet majd, amint megszűnnek a korlátozások, és a forgalom visszaáll az eredeti mértékére. A borítékolható dugók, torlódások nem csökkenteni, hanem növelni fogják a légszennyezést, amiben csodálatos lesz a néhány életuntnak kerékpározni. A sima szájú világfinak nyilván abban sem lesz semmilyen felelőssége.
Tudom, hogy hiába várjuk Brüsszeltől, Donald Tusktól vagy a hazai görögdinnye-politikusoktól (kívül zöld, belül vörös), hogy állítsák meg a zöldnácit, nem lesz egy vak hangjuk sem. Most nem számít a demokrácia, sem a jogállam. De azoktól, akiknek még jelent valamit az a kifejezés, hogy a nemzet fővárosa, megkérdezem: Meddig tűrjük még ezt a álcazöld nyomulást?
Gajdics Ottó
