2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

A szovjet diktatúra a lakosság érdekét szolgálta?

Újabb kísérletet tesz a kormány az önkényuralmi jelképek betiltására. Az alaptörvény módosítására beterjesztett javaslatban azt írják, hogy figyelembe vették a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát. A magyarországi kommunista pártok képviselői közben azt állítják: semmi szükség nincs a vörös csillag tiltására, mert az egykori szovjet diktatúra a burzsoá pénzek újraosztására szerveződött, míg a fasizmus népcsoportok kiirtására.

„Az alkotmány nem történelemkönyv, az alaptörvény nem a múltat rendezi el” – a Munkáspárt elnöke szerint a vörös csillag és a sarló-kalapács a munkásmozgalom jelképe. Thürmer Gyula szerint nem lehet összehasonlítani az önkényuralmi szimbólumokkal, a horogkereszttel meg a nyilaskereszttel.

„Mi úgy érezzük, ahogy ezt Európában teszik, a fasizmus jelképeit tiltani kell, hiszen a fasizmus rengeteg szenvedést, kárt okozott az emberiségnek – mondta Thürmer. – De ahogy ezt teszik Európában, a vörös csillag tiltására az ég adta e világon semmi szükség nincsen – tette hozzá a pártelnök.

Kettős mércével mér a törpepárt is

Kettős mércével méri a vörös csillagos és a horogkeresztes diktatúrát a Magyarországi Munkáspárt 2006 is. A törpepárt elnöke azt magyarázta a szociális riportra hazánkba látogató Európai Baloldali Párttal tartott közös rendezvényen, hogy nemcsak a kommunista hatalom gyilkolt politikai alapon, hanem a kereszt védelmére létrehozott inkvizíció is.

„Mi a munkásmozgalom pozitív hagyományait akarjuk képviselni, és ezeket a hagyományokat nem vagyunk hajlandók összemosni, hagyni összemosni azokkal a bűnökkel, amelyeket a mi nevünkben, a mi mozgalmunk nevében mások elkövettek” – mondta Vajnai Attila, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke.

Az újraelosztás miatt nyúltak a diktatúrához?

Az Éhség Magyarországon című rendezvény francia vendége arra hívta fel a figyelmet, hogy az Orbán-kormány nem képes úrrá lenni a súlyosbodó szociális válságon. A kommunista párti aktivista az Európai Parlament elé vinné a magyarországi mélyszegények ügyét. Azt állítja: korábban a szovjet hatalom az újraelosztás érdekében nyúlt a diktatúrához, a fasizmus azonban célirányosan gyilkolt.

„Egyáltalán nem lehet összekeverni a két dolgot – mondta Christine Mandelson. – Míg az egyik, ugyan nem demokratikus eszközökkel, de a lakosság nagy többségének az érdekeit szolgálta, addig a másik, a társadalmak megosztásában volt érdekelt és ezért a célért, szélsőséges módon, gyilkolni is hajlandó volt” – tette hozzá a francia Kommunista Párt tagja.

Az MSZP elnöke nem ért egyet a vörös csillag használatával, ahogy az árpádsávos zászlót is sértő szimbólumnak tartja Mesterházy Attila. A Munkáspárt 2006 viszont már május 1-jén tesztelni fogja a kormány új törvényét, ahol munkát, kenyeret fognak követelni mindenkinek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!