2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A következő Bajnai–Tavares-összeborulás ne hazánkban legyen

Bajnai–Tavares-fesztiválnak nevezte a Fidelitas elnöke a Zöld Nyári Egyetemet, amely ma kezdődött a Velencei-tó partján. A rendezvényt anyagilag támogatta a Magyarországot elmarasztaló jelentést összeállító portugál politikus. A szervezők között pedig olyan egykori LMP-s aktivisták is vannak, akik ma már a Bajnai-szövetséget segítik.

„A Zöld Nyári Egyetem nem más, mint egy Bajnai–Tavares-fesztivál” – mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke ma, az ötnapos rendezvény kezdete előtt Velencén. A rendezvényt több más zöld európai parlamenti képviselővel együtt Rui Tavares is támogatja. A szervezők szerint a nyári egyetem egy civil zöld kezdeményezés, és sem Bajnai Gordon, sem Tavares nem vesz részt rajta, előadóik olyan tudósok, kutatók, művészek és politikusok, akik az ökológiailag tudatos és a társadalomért felelősséget viselő gondolkodást képviselik.

Bajnai–Tavares Nyári Egyetem. Ez írták azokra a karszalagokra, amelyekkel a Fidelitas elnöke az egyik velencei kemping elé érkezett. Ott rendezik meg hatodik alkalommal a Zöld Nyári Egyetemet, amelyet a Magyarországot elmarasztaló európai parlamenti jelentés összeállítója, Rui Tavares portugál zöldpárti politikus is támogatott.

A rendezvényt a Bajnai-szövetség az egyik közösségi portálon népszerűsítette, a szervezők között ugyanis több olyan egykori LMP-s aktivista is van, akik a pártszakadás után a volt miniszterelnök politikai mozgalmához csatlakoztak. „Arra bátorítjuk a jövőben Bajnai Gordont és Rui Tavarest, hogy ha legközelebb összeborulást szeretnének szervezni, akkor azt ne itt Magyarországon tegyék, hanem például Ausztriában, ahol Bajnai Gordon az elmúlt években egy jelentős céghálózatot, cégbirodalmat tudott létrehozni” – fogalmazott Ágh Péter, a Fidelitas elnöke.

Fehér: Mi egy nyitott tábor vagyunk

A tábor nemzetközi kapcsolatokért felelős szervezője rendszeresen találkozhat Rui Tavaressel. 2011 óta ugyanis az Európai Parlament zöld frakciójának munkatársa. Azt mondja, a nyári egyetemnek nincs pártállása. „Itt volt tavaly L. Simon László, Illés Zoltán, nálunk volt Ángyán József. Járt itt még olyan ember is előadni, aki később aztán a Jobbik soraiban foglalt helyet parlamenti képviselőként. Szóval mi egy nyitott tábor vagyunk” – mondta Fehér Dániel, a Zöld Nyári Egyetem szervezője.

Az idei előadók között van az LMP-s szakadárok egyik elnökségi tagja, a hivatalos programban Bajnai Gordon neve nem szerepel. A volt miniszterelnök érkezésének nem mindenki örülne a Velencei-tó partján.

A szervezők közlése szerint Rui Tavaressel ellentétben Bajnai Gordon nem támogatta anyagilag a zöld egyetemet.

Ágh Péter szavaira az Együtt–PM Szövetség közleményben reagált. Abban azt írták: „a Bajnai-gárda nem létezik. Az idén hatodik alkalommal megtartott Zöld Egyetem nevű rendezvényt nem az Együtt–PM Szövetség szervezte, a tőlünk független esemény pedig nem szól a Tavares-jelentés megünnepléséről. Azon ugyanis nincs semmi megünnepelni való, hiszen annak az ámokfutásnak egy részét írja le, amit Orbán Viktor kormányzás címszó alatt vitt véghez az elmúlt három évben. Ágh Pétert azonban valóban Ágh Péternek hívják. A többi állítása félrebeszélés, hazugság, amelynek célja, hogy a földrablásról, a trafikmutyiról és a takarékszövetkezetek lenyúlásáról terelje el a figyelmet” – zárul a közlemény.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!