2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

A kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága

A kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága - hangoztatta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője szombaton az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél tartott sajtótájékoztatón, miután találkoztak a térség polgármestereivel.

  • A kormánynak fontos a határmenti településeken élők véleménye és biztonsága

Kontrát Károly kiemelte, hogy a koronavírus-járvány második hulláma elérte Magyarországot is, jelentősen megnőtt a fertőzések száma. Ebben a helyzetben három feladata van a kormánynak: gondoskodni az idősek és az iskolák biztonságáról, valamint a magyar gazdaság zavartalan működéséről.

E három feladat egyik legfontosabb eszköze a beutazási korlátozás, amely tavasszal is meghozta az eredményeket és a siker egyik záloga volt. Jelenleg is ez az egyik védvonal, amelyet alkalmazunk a magyar emberek egészségének érdekében - mondta.

Hozzátette: a kormány fontosnak tartja, hogy ezeket a szabályokat mindenki betartsa, ugyanakkor azt is fontos, hogy a határmenti településeken élők véleményét megismerje. Ezért tárgyaltak szombat délelőtt a Hegyeshalom környéki települések polgármestereivel.

Nagy István azt mondta, hogy speciális helyzet alakult ki a határmenti térségekben, hiszen a szigorítással a munkavállalók életében változásokat hoztak.

A tárcavezető is leszögezte: mindenkinek meg kell értenie, hogy a határátlépés szigorításának célja az, hogy a magyar gazdaság működőképes maradjon, a belső élet zavartalanul folytatódjon. A kontaktkutatások azt bizonyítják, hogy külföldről került be a vírus az országba ismét - fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a határmentén élők észrevételét meghallgatta a kormány és biztosítja számukra a mindennapos határátlépést.

Részletezte, hogy a harminc kilométeres körzetben élők zavartalanul tudnak minden nap átlépni a magyar-osztrák határon, legyen annak a célja a munkavállalás, vagy a szolgáltatások igénybevétele. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a szolgáltatószektor a határmentén működőképes maradjon - mondta.

Hozzátette: egy pénteki kormánydöntéssel lehetővé vált az is, hogy akik gazdasági célból kívánnak Magyarországra utazni akár távolabbi területről, akár nem kapcsolt gazdasági vállalkozás révén is, minden további nélkül bejöhetnek Magyarországra. Az első külföldön végzett PCR-tesztet elfogadják itthon - mondta.

Nagy István kitért arra is: a kérésként merült fel a környék polgármesteri részéről, hogy a kormány vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy azon munkavállalók, akik a harminc kilométeres sávon túl élnek és vállalnak munkát, ők munkavállalói engedély birtokában beléphessenek Magyarország területére.

További kérés, hogy a 150-es úton, a régi rajkai határátkelő nyíljon meg, segítve a mindennapi ingázók közlekedését Magyarország és Szlovákia között. Rajkán mintegy négyezer szlovák állampolgár él, akik naponta ingáznak munkahelyeikre.

Kérésként fogalmazódott még meg az is, hogy 1-es úti hegyeshalmi kishatár szintén 0-24 órában működjön a jelenlegi 5 és 23 óra helyett, emellett az albertkázmérpusztai mezőgazdasági határátkelő is nyíljon meg naponta 2-2 órára, amellyel a betakarítást végzők munkáját könnyítik meg.

Az agrárminiszter, elmondta azt is, hogy szombattól a vámosszabadi határ 0-24 órában működik.

 

MTi

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!