2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A kormányhoz fordult a Magyar Szociális Fórum + Videó

A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kéri a kormánytól a Magyar Szociális Fórum. Simó Endre elmondta: március elsejével újból megkezdődhetnek a kilakoltatások és a lakásárverezések, így vidéken és a fővárosban is több ezren kerülhetnek az utcára. A szervezet elnöke szerint már több devizaadós is hozzájuk fordult segítségért.

A kormány még decemberben állapodott meg a Magyar Bankszövetséggel arról, hogy a 90 napon túli devizahitel-tartozást felhalmozó adósok ne kerüljenek az utcára, de az ehhez szükséges jogszabályok még nem készültek el. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint jelenleg valamivel több mint 144 ezer hiteladós esett 90 napon túli késedelembe.

A Magyar Szociális Fórum azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a megélhetési válságba került emberek, köztük egész családok érdekében tartsa érvényben a március elején lejáró kilakoltatási tilalmat – mondta el Simó Endre. Hozzátette: rendeletben kellene megtiltani, hogy elvegyék a fedelet a fejük fölül azoknak, akik munkájuk, jövedelmük, megélhetésük elvesztése miatt, azaz önhibájukon kívül fizetésképtelenné váltak.

A szociális fórum az élethez való legalapvetőbb emberi jog nevében azonnali intézkedést sürget sok ezer rászoruló honfitársunk érdekében, mert árverezés és kilakoltatás fenyegeti őket – szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!