2023. 09. 23. Szombat Tekla napja
Jelenleg a TV-ben:

2x2 néha öt

Következik:

Poltikai hobbista 21:15

Belföld

A kispesti jéghegy

A kispesti korrupciógyanús ügyek jéghegyként tornyosulnak az ellenzéki összefogás hajója előtt.

  • A kispesti jéghegy

Kispesten, a baloldalhoz húzó kerületben már 2014-ben megvalósult az együttműködés: az előző ciklusban Gajda Péter MSZP-s polgármester munkáját DK-s és párbeszédes alpolgármesterek segítették, a képviselő-testületben a többséget szintén az összefogás-konstrukció biztosította. Kispest így egyfajta mintakerületnek számít a baloldali erők számára. A 2019-es hangfelvételek nyilvánosságra kerülése azonban hosszú árnyékot vetett az együttműködésre: úgy tűnik, hogy az összefogás gépezetének fogaskerekeit háttéralkuk, füstös, poros szobák kanapéin köttetett mutyigyanús ügyek olajozták meg. Mindez jelentősen rombolja a baloldal hitelességét, amely a korrupció témáját tette politikája sarokpontjává. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy ha a kispesti jéghegy el nem is süllyeszti, de komoly károkat okozhat az összefogás hajóján. Érdekesség, hogy ez eddig nem igazán tűnt fel a szereplők számára, akiknek java része csak most kezd ébredezni.

Gajda Péter polgármester például változatlanul küzd az igazáért, és úgy csinál, mintha csak a hangfelvételek kapcsán tűnt volna fel neki először, hogy régi harcostársa, korábbi párttársa, Lackner Csaba úgy beszél és olyanokat mond, hogy azt egy nagystílű gengszter is megirigyelhetné. A kerületvezető eddigi cselekedetei ráadásul azt a benyomást keltik, hogy mindenáron meg akarja akadályozni az igazság kiderítését. Emlékezetes: a képviselő-testület Gajda által irányított többsége nem szavazta meg a korrupciógyanús ügyeket vizsgáló bizottság mandátumának meghosszabbítását.

A kerületvezető váratlan lépést tett, miután V. Ákos, a Lackner Csabát és társait furikázó korábbi sofőr kitálalt: magánemberként felbérelte Magyar György ügyvédet és irodáját, hogy indítson pereket a személyét „megrágalmazó” állítások kapcsán. A baloldal ráébredhetett, hogy baj van, Magyar György megjelenése ugyanis aligha történhetett a többi ellenzéki szereplőtől függetlenül, hiszen az ügyvéd ott bábáskodik az országos méretű ellenzéki összefogás megszületésénél egy olyan szervezet tagjaként, amely várhatóan az egyéni választókerületi és miniszterelnök-jelölti előválasztást bonyolítja majd le – ahogy azt tette 2019 őszén. Hogy ettől Gajda Péter mit vár, az nem világos, ugyanis ez nem fogja megoldani a napvilágra került korrupciógyanús ügyek problémáját.

Azok pedig vannak dögivel: az esetek számossága és bonyolultsága miatt a hatóságok csendben teszik a dolgukat. Miközben Gajda boszorkányüldözést kiált, aközben a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai házkutatásokat tartottak Kispesten, és igazságügyi szakértőkkel mérették fel a terepet. Lackner Csaba az ötvenórányi hangfelvételen ötpercenként ismer be egy bűncselekményt vagy vádol meg vele másokat. A hatóságoknak van és lesz is munkájuk, és valószínűleg az elkövetkező hónapokban továbbra is csendben lesznek.

A polgármester körüli történések másik érdekes mozzanata, hogy a napvilágra került tények ellenére az MSZP makacsul kitart Gajda Péter mellett, aki feltűnt a párt egyik nyári, Balaton-parti videójában is, amelyben a szocialisták a szabadstrandok kapcsán hirdettek azóta befagyott szabadságharcot. De a fővárosban befolyásos Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere is kiállt Gajda mellett. Az omladozó MSZP indoka egyszerű: nem veszíthetnek el még egy kerületi polgármestert, miután idén februárban két szocialista kerületvezető átlépett a Gyurcsány-pártba. A kérdés az ő szempontjukból az, hogy megéri-e kockáztatni, ha várhatóan a kispesti sztori a mélybe rántja majd a pártot? A válaszuk eddig „igen” volt, ami arra utal, hogy igencsak kétségbe vannak esve a fogyatkozó erejük láttán.

A Hír TV pénteki riportjában már látható volt, hogy átalakulóban van a többi ellenzéki párt véleménye – mint említettük, ennek lehet egyik tünete Magyar György megjelenése Kispesten. Az LMP-s Csárdi Antal hiányolta az ügy következményeit, valószínűleg jogi és politikai értelemben is. A DK-s Arató Gergely szintén óvatosan fogalmazott, azt mondta, hogy az önkormányzat működésének átláthatósága „teljesen jogos kívánság”.

A momentumos Kerpel-Fronius Gábor viszont menekült a kérdések elől, ami nem véletlen, ugyanis a kerületben a fiatal, politikailag tapasztalatlan párttársát, Paróczai Anikót bízta meg Gajda Péter az átláthatóság biztosításával. A polgármester a kinevezéssel politikai aknamezőre csalta Paróczait: ha a korrupciógyanús ügyek és az átláthatóság kapcsán nem tud érdemi eredményeket felmutatni – amiről a polgármester a jelek szerint gondoskodik is –, akkor megbukik. Ha pedig érdemi eredményeket mutat fel, azzal leleplezi koalíciós partnerének gazemberségeit, amelynek nyomán jogosan merül fel a kérdés: miért áll össze a Momentum egy korrupt párttal? Ráadásul országos szinten, a disznóságok kiderülése után. A képviselőnő viszonya az utóbbi időben megromlott az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőivel Kispesten, miközben tett róla, hogy a kerületben ebben az ügyben természetes szövetségesének számító Fidesz–KDNP-től is elszigetelje magát a pártpolitikai logika mentén. Mivel a Momentum XIX. kerületi képviselője immár elszabadult hajóágyúként viselkedik, máris érthető, miért menekült el Kerpel-Fronius a kérdések elől.

A kispesti történet V. Ákos, a tanú megjelenésével eljutott arra a pontra, ahol már további kármentés nem lehetséges. Újabb és újabb hangfelvételek, tanúk és mutyigyanús ügyek kerülnek majd elő. Mindez pedig nem csak az önkormányzatra fog ráégni. Azok is viselni fogják a következményeit, akik összefognak azzal a politikai erővel, amely támogatóan nézte végig, hogy az emberei kifosztanak egy közösséget.

A hajó jelenleg irányíthatatlanul sodródik a jéghegy felé

Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Pécsi Pride: Aki nem ugrál, az büdös náci

Pécsi Pride: Aki nem ugrál, az büdös náci

Aki nem ugrál, az büdös náci, hej-hej – ez a rigmus a Pécsi Prideon hangzott el, a menetet vezető kamionról. Az alacsony érdeklődés mellett zajló eseményen négyen mondtak beszédet, köztük a holland nagykövet és a hirhedt Pankotai Lili, volt pécsi gimnazista is.
Keresztényként próbálja beállítani magát Gyurcsány Ferenc

Keresztényként próbálja beállítani magát Gyurcsány Ferenc

Keresztényként kívánja láttatni magát Gyurcsány Ferenc, holott pártja rendszeresen az egyházakat támadja. A DK vezetője már 2014-ben azzal fenyegetőzött, hogy ha kormányra kerül ellehetetleníti az egyházakat, de arról is tanúbizonyságot tett már, hogy a katolikus vallás alapjaival sincs tisztában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!