2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Belföld

A katonai középiskola növendékei átlagon felül teljesítettek

A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei átlagon felül teljesítettek ebben a tanévben - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter pénteken az intézmény tanévzáróján arra utalva, hogy az országos kompetenciamérésben az országos átlag feletti eredményt értek el.

  • A katonai középiskola növendékei átlagon felül teljesítettek

Benkő Tibor szerint ez az eredmény büszkévé teheti az iskola növendékeit, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ez a büszkeség társuljon szerénységgel, mert "hosszú távon csak a szerény emberek tudnak boldogulni a világban".

A honvédelmi miniszter beszédében köszönetet mondott azért, amit a Kratochvil katonai középiskola az elmúlt években tett "a hazáért, a nemzetért, a fiatalok jövőjéért".

"Egy társadalom csakis akkor lehet erős, akkor lehet életképes, ha a társadalomban élő emberek ezt a hazát sajátjuknak tekintik, (...) és nem az az elsődleges gondolat, hogy mi az, amit nekünk ez a haza ad, hanem, hogy mi mit tudunk adni ezért a hazáért" - hangoztatta a miniszter.

Benkő Tibor jó döntésnek nevezte, hogy 2013-ban a Honvédelmi Minisztérium átvette a debreceni középiskola fenntartását, és az intézményben gondoskodnak arról, hogy az ott tanuló fiatalok "a haza iránti hűség, elkötelezettség, a példamutatás, a bajtársiasság, a szorgalom" terén járjanak az élen.

A honvédelmi miniszter elismerően szólt arról, hogy az intézmény végzőseinek mintegy fele katonai pályán folytatja "az életpályára való felkészülést". Ez szerinte nagy kihívást jelent, mert "nekünk csak a legjobb emberekre van szükségünk, olyan fiatalokra, akik (...) áldozatot tudnak hozni" a hivatásuk, a jövőjük érdekében.

Benkő Tibor ugyanakkor további tanulásra bíztatta azokat a fiatalokat is, aki nem katonai pályán folytatják az életüket, mert - hangsúlyozta -, a sikerhez, a boldoguláshoz egész életen át tartó tanulásra van szükség.

Berkecz Gábor iskolaigazgató tanévzáró beszédében a kétszáz növendéket nevelő katonai középiskola legfontosabb feladatának nevezte, hogy "jó embereket, jó katonákat adjanak a hazának".

Bejelentette: az idei tanévben három osztályban 54 növendék fejezte be sikeresen tanulmányait a Kratochvil Károly katonai középiskolában.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Gyulán kampányolt Lázár János

Gyulán kampányolt Lázár János

Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.
Turistákat öltek Afganisztánban

Turistákat öltek Afganisztánban

Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor szólt Fico merénylőjéről + videó

Orbán Viktor szólt Fico merénylőjéről + videó

A miniszterelnök szerint nagy erők állnak a háborúpárti politikusok, a háborúpárti álláspont mögött, és erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, sőt hogy kiterjedjen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!