2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

A jobboldal lopta volna el Gyurcsány szakdolgozatát? + Videó

A jobboldal szervezett tolvajakciójának tartja Gyurcsány Ferenc szakdolgozatainak eltűnését a Demokratikus Koalíció alelnöke.

Molnár Csaba szerint a dokumentumokat ellophatták a Pécsi Egyetemről. Úgy véli: annak felkutatása az oktatási intézmény feladata lenne, de az egyetem már korábban jelezte, hogy napokig keresték, ennek ellenére nem találják, holott azt biztosan nem selejtezték le. Gyurcsány Ferenc első szakdolgozatát a pécsi tanárképzőn írta, a másodikat pedig az egyetem közgazdasági karán.

„Semmi más nem történik, mint Schmitt Pál botrányáról a figyelemelterelés egyik oldalról, másik oldalról pedig egyfajta utólagos erkölcsi szoborépítés a lemondott volt köztársasági elnöknek. Egy pillanatig sem csodálkoznék, ismervén a magyar jobboldal módszereit, ha egy előre felépített történetről lenne szó, amiben a szakdolgozat eltulajdonítása is éppúgy beleférhet, mint ahogy az a rágalomhadjárat belefért, ami az elmúlt pár napban történt” – mondta el Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

Gyurcsány Ferenc az origo.hu internetes portálnak azt ígérte: csütörtökig megpróbálja előkeríteni szakdolgozatait. A bukott miniszterelnök szerint nem az ő felelőssége a dokumentumok őrzése, hanem az egyetemé, arról pedig fogalma sincs, hogy rendben vannak-e a diplomamunkákban a hivatkozások és az idézőjelek.

A bukott miniszterelnök szakdolgozataival foglalkozik a kedd esti Lapzárta is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!