Az Európai Egyesült Államok vízióját helyezi EP-kampánya középpontjába a Demokratikus Koalíció, amelyről a párt EP-listavezetője nemrég azt mondta: ebben az Európában mindenki jólétben él, és nincsenek másodrendű állampolgárok.
Gyurcsány Ferenc felesége az európai minimálnyugdíj, az európai minimálbér és az európai családi pótlék ígéretével kampányol, ám ezek megvalósulására belátható időn belül – vagy talán soha – nem kerül sor.
– Öröm az ürömben, hogy a bevándorlási válság felszínre hozta azokat a mély világnézeti törésvonalakat, amelyek alapvetően osztják meg az európai politikát, és amelyek egymást kizáró „jövőopciók”, közöttük nincs átjárás – mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Szánthó Miklós.
Az Alapjogokért Központ vezetője hangsúlyozta, hogy többről van szó, mint ami szemmel látható: bár az elmúlt évek tömeges migrációját megpróbálják technikai-jogi ügynek beállítani, annak megítélése valójában világnézeti alapokon múlik, és ennek nyílt megvitatása csak most kezdődik el.
Aki pártolja a bevándorlást, az hisz a multikulti Európában, ezáltal másodlagosnak tartja a nemzeti létet és az állami önállóságot is – amely tételek lényegében az Európai Egyesült Államok koncepcionális alapjai.
Szánthó szerint végső soron ez a nyílt társadalom utópiája, egy nemzeti kultúrák, identitások, a „mi és az ők” elhatárolását nélkülöző vízió, amelynek politikai formája először az Európai Egyesült Államok, majd a világkormányzás – amelyről Karl Popper, tanítványa, Soros György és legutóbb már Gyurcsány is beszélt.
Az Alapjogokért Központ vezetője rámutatott, hogy ez a globalista elképzelés találkozik gazdasági-pénzügyi koncepciókkal is: a multikulturális „értékek” és a multinacionális érdekek ugyanis kéz a kézben járnak.
Mindezzel szemben áll a lokalitás, a helyhezkötöttség, azaz a nemzeti lét, kultúra és a „saját civilizáció” alapjainak – mint amilyen esetünkben a kereszténység – tisztelete, amelyből értelemszerűen fakad a nemzeti identitás és a nemzetállami szuverenitás védelmének igénye a globalista-föderalista struktúrákkal szemben.
Szánthó szerint a két felfogás alapvetően zárja ki egymást, egyszerre, egymás mellett a két politikai koncepció nem valósulhat meg párhuzamosan ugyanott és ugyanakkor.
Ismert: az unió megosztottságra, pontosabban a hatalmat birtokló elit és az európai polgárok jövőképe közötti ellentétre jellemző, hogy bár a „több Európát”, vagyis a nemzetállamok jogköreinek szűkítését általában támogatják a zöld-, a liberális és a szocialista-szociáldemokrata pártok és brüsszeli képviselőik, vagyis az EP többsége, addig a választópolgárok zöme továbbra is elutasítja azt.
Emlékezetes például, hogy Martin Schulz két éve a német szociáldemokrata párt kongresszusán arról beszélt, hogy 2025-re meg kell teremteni az Európai Egyesült Államokat, azoknak az országoknak pedig, amelyek ezt nem akarják, ki kell lépniük.
Schulz hangoztatta: szeretné, ha az EU kötne egy új alkotmányos szerződést a föderális Európáról, amely közösen alakítaná ki a politikáját például az olyan területeken, mint a bel- és külföldi biztonság, az adózás, a monetáris politika, a menedéknyújtás és a nemzetközi fejlesztés. „Ezt az alkotmányos szerződést azután minden tagországnak be kell nyújtani, és amelyik nem ért vele egyet, az automatikusan elhagyná az uniót” – szögezte le Martin Schulz.
Egy ezt követő uniós közvélemény-kutatás eredménye viszont azt mutatta, hogy egyedül Franciaországban – és ott is csak csekély mértékben, mindössze két százalékkal – voltak többen az elképzelés támogatói, míg Nagy-Britanniában, Németországban és még a skandináv államokban is elutasító véleményt fogalmazott meg a többség.
Ami az idei EP-választást illeti, az úgy is felfogható, mint a föderalisták és szuverenisták, vagyis az Európai Egyesült Államok és a Nemzetek Európája koncepció támogatói közötti megmérettetés.
Az előbbi tábor programalkotó képviselője jelenleg Emmanuel Macron, aki Brüsszel jogköreinek megerősítését és a „renitens” tagállamok „európai szolidaritás” jegyében történő megbüntetését javasolja, hasonlóan Soros Györgyhöz, aki több cikket is írt a migránsválság 2015-ös csúcséve óta Európa jövőjéről.
Ismert, hogy Angela Merkel az utóbbi hónapokban több jelét is adta annak, hogy Macron tervét elfogadhatónak tartja. A Párizs–Berlin-tengellyel szemben Róma és a visegrádi országok állnak, azzal az Orbán Viktor által megfogalmazott vízióval, amelynek a középpontjában a nemzetek szoros együttműködése, a közös döntéshozási mechanizmusok megerősítése áll.
A kilencvenes évek elején már zajlott egy nagy ütközet a két tábor között az Európai Unió megalakulásához vezető maastrichti szerződés megszövegezése és elfogadása idején.
A tét akkor az Európai Bizottság és az Európai Parlament jogkörei kiterjesztésének mértéke volt. Az utóbbi azt jelentette volna, hogy korlátozzák a tagállamok külpolitikai, hadügyi és büntetőjogi mozgásterét. S ugyanezt a vitát nyitotta újra a 2000-es évek elején-közepén a lisszaboni szerződés megalkotása.
Ennek tervezete mutatta meg addig talán a legjobban, hogy az Európai Unió a hangzatos szlogenekkel szemben nem egyenrangú államok társulása, mint amilyennek az alapító atyák megálmodták.
A tervezet szerint ugyanis az Európai Bizottság létszámát 27-ről 18-ra szállították volna le, s ez az Európai Tanács többségi szavazási rendszerének megszüntetésével, illetve korlátozásával együtt azt jelentette volna, hogy egy kétsebességes Európa jön létre.
A politikai hatalom a magállamok kezébe kerül, miközben az új, illetve más okból kisebb érdekérvényesítéssel rendelkező tagállamok az unió perifériájára szorulnak.
Magyar Nemzet
