2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

A fővárosiak megkérdezése nélkül döntöttek Karácsonyék

A fővárosiak megkérdezése nélkül bővítettek parkolózónákat és emeltek a parkolási díjakon több kerületben is Karácsony Gergelyék - számol be erről a "Budapesti Srácok" című műsorunk. A stábnak nyilatkozó kormánypárti politikusok azzal egyetértettek, hogy forgalomszabályozásra szükség van, de nem úgy, ahogy azt a balliberális fővárosi vezetés teszi. Szerintük a parkolóhálózatot és a P+R rendszert kellene fejleszteni.

  • A fővárosiak megkérdezése nélkül döntöttek Karácsonyék

Parkoló autók az Örs vezér terén. Budapest egyik közlekedési csomópontja közelében bevásárlóközpont, egyetem és orvosi rendelő is van. Ezért itt évtizedek óta ingyen lehetett parkolni.

Zugló balliberális vezetése azonban ezt a környéket is díjkötelessé teszi: augusztus elsejétől csaknem 300 forintot kell majd fizetni egy órányi várakozásért. Karácsony Gergely utódja, Horváth Csaba azzal magyarázza a parkolási zóna bővítését, hogy így lesz hely a BKV buszainak.

A szocialista polgármester azonban egészen a Nagy Lajos Király útjától a Róna utcáig kitolta a zónahatárt, azaz annak is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, aki az Uzsoki Utcai Kórházba megy.

Horváth Csaba szerint a parkolási zóna bővítésén túl több új parkoló automatára is szükség lenne. A Fidesz szerint ez fölösleges pénzköltés.

A fővárosi közgyűlés nem csak Zuglóban, hanem még további három kerületben is emeli a parkolási díjakat. Eszerint a 2., a 12., és a 13. kerület egyes parkolási zónáiban, egy kategóriával feljebb ugranak a díj-tételek. Budapesten ötféle díjtétel létezik, egy kategóriányi ugrás pedig óránként csaknem 100 forint emelkedést jelent.

Ez már a második kerület, ahol a szocialista polgármester éppen azt mutogatja a térképen, hogy a szomszéd, harmadik kerületiek miatt kellett drasztikusan emelni a parkolási díjon.

A II. kerületi Fidesz szerint az autósok sarcolása helyett a parkolóhálózat és a P+R rendszer fejlesztéssel kellene segíteni az autósokat.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a parkolás, mint forgalomszabályozás fontos dolog lenne akkor, ha Karácsony és csapata jól csinálná.

Karácsony megválasztása után nem sokkal azt állította: a parkolóhelyek elveszik a helyet a zöld területektől, így azok helyére fákat ültetne, de erről senkivel sem egyeztetett és a fővárosiakat sem kérdezte meg ráadásul fákat sem ültettek.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.
A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!