2020. július 16.,
csütörtök, Valter napja

A Fidesz-frakció közleménye

MTI

2020. január 8., szerda 16:09

Reagálás Harangozó Tamás MSZP-s politikus közleményére.

Harangozó Tamásnak, a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagjának, az MSZP frakcióvezető-helyettesének úgy látszik, elemi ismeretei sincsenek a parlament működéséről, illetve a házszabályról. Ha lennének, tudná, hogyan lehet kezdeményezni a bizottság összehívását. Az ülésszakok között az országgyűlési bizottságok - az eseti és vizsgálóbizottságokat kivéve - akkor tartanak ülést, ha azt a Házbizottság, a házelnök vagy a bizottság tagjainak legalább egyötöde írásban kéri. Ez a Házszabály 108. szakasz (3) bekezdésében található.

Felhívom a figyelmét, hogy a házszabályban nem szerepel a sajtó útján való üzengetés, mint lehetőség. Tény, hogy eddig semmilyen szabályszerű kérelem nem érkezett a bizottsághoz. Azonban ellenzéki ügyetlenkedés ide vagy oda, az Amerikai Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusról, valamint a magyar katonák helyzetéről való tájékozódást rendkívül fontosnak tartom. Emiatt holnap reggel 8 órára a Honvédelmi Minisztériumban kezdeményeztem egy találkozót Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a bizottság tagjai között, ahol az üggyel kapcsolatos kérdéseinket feltehetjük a miniszternek. Remélem, ön is el tud jönni.

Kósa Lajos, a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke

MTI