2024. 06. 21. Péntek Alajos, Leila napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

35. Mesterségek Ünnepe

Augusztus 20. és 22. között 35. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivált a Budai Várban új helyszínen, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig, az állami ünnepség részeként idén először ingyenesen látogathatják az érdeklődők. Díszvendégek a türk nyelvű országok, a fesztivál kiemelt témája a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek lesznek.

  • 35. Mesterségek Ünnepe

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Budai Várban a kézművesek legnagyobb Kárpát-medencei ünnepét augusztus 20. és 22. között. A Mesterségek Ünnepén közel ezer kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programokkal, mesterség-bemutatókkal népi játszóházakkal, látványműhelyekkel, divatbemutatóval folk-kocsmával és táncházzal várják a látogatókat a Budai Várban a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig az állami ünnepség részként, idén először ingyensen. A tartalmas kikapcsolódásra vágyó érdeklődők itt úgy érezhetik magukat, mintha kiszakadva a mindennapokból egy középkori forgatagba csöppentek volna, ahol nem csak megvásárolhatják a szebbnél szebb míves portékákat, de ki is próbálhatják az ősi mesterségeket.

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó mesterségek lesznek. Az erdő és a tó tematikához kapcsolódva a kicsiket mesesarok és bábszínház szórakoztatja, míg a felnőttek a látványműhelyekben megismerhetik a vadászathoz és a halászathoz kapcsolódó kézműves mesterségeket, a késes, bőrműves, szaru- és csontfaragó szakmákat és a hálókészítést.

A Mesterségek Ünnepe díszvendégei a türk nyelvű országok lesznek. Azeri szőnyegkészítők, kazah hagyományos viseletkészítők és nemezesek, üzbég batikművészek és tatár bőrművesek legszebb mestermunkáit csodálhatják meg a rendezvény három napja alatt az érdeklődők, de ott lesznek Törökország és Kirgizisztán kézművesmesterei is. A rendezvény különlegességei emellett a koreai mesterek lesznek, akik a koreai palotákat, templomokat díszítő, varázslatos színes, vörös-kék díszítő festést a dancheong tradicionális festést mutatják be és megismerhetik a kalligráfia és a koreai foltvarrás sok évszázados technikáját is az érdeklődők.

A rendezvényen kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek majd utánozhatatlan vásári hangulatot, kiállításon mutatják be a hagyományos és az ebből újragondolt csodálatos kalotaszegi gyöngy kultúrát. A látogatók fotó kiállítás, gyönyörű alkotások és kézműves bemutatók keretében nyerhetnek betekintést a népi ékszerkészítés rejtelmeibe. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István és az új kenyér ünnepét. Agrárminisztérium támogatásával idén is megrendezik a „folkTREND!” divatbemutatót. Az eseményen a 2020-ben, immáron negyedik alkalommal kiírt pályázat nyertes alkotásai mutatkoznak be látványos divatbemutató keretében. A fesztiválon hazánk legkiválóbb népzenészei, néptáncegyüttesei lépnek fel, ott lesz a többek között a Muzsikás Együttes, Lakatos Mónika és a cigány hangok, Csík János és a Mezzo, Fitos Dezső és társulata, és a Hagyományok Háza is jelen lesz programjaival, többek között a Magyar Állami Népi Együttes fellépésével és Pocket-koncerttel. Délelőtt gyerekprogramokkal, meseszínházzal, bábjátékkal, délután divat- és viseletbemutatóval, felnőttmegőrzővel, este koncertekkel, táncelőadásokkal, táncházzal és folk-kocsmával várják a tartalmas kikapcsolódásra vágyó közönséget a Kárpát-medence legrangosabb népművészeti fesztiválján.

A Mesterségek Ünnepe helyszínei a Budai Várban: Anjou sétány, Bécsi kapu tér, Kapisztrán tér, Szentháromság tér.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Argentin győzelemmel indult a Copa America

Argentin győzelemmel indult a Copa America

A címvédő argentin labdarúgó-válogatott sikerével kezdődött meg csütörtökön a Copa America, melynek első mérkőzésén a világbajnok csapat 2-0-ra legyőzte Kanadát Atlantában.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Ön szerint Magyar Péter kiírta a politikából a DK-t és a Momentumot is?
A holokauszt áldozataira emlékeznek Szegeden

A holokauszt áldozataira emlékeznek Szegeden

A holokauszt szegedi mártírjaira emlékeznek vasárnap, majd a következő hetekben a szegedi és a város környéki áldozatok deportálásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából - tájékoztatta a Szegedi Zsidó Hitközség az MTI-t.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!