Pressman egyetlen percig sem tisztelte a magyar emberek demokratikus döntéseit. Egyetlen pillanatig sem dolgozott a diplomáciai kapcsolatok megerősítésén. Mert nem ez volt a dolga. Nem nagykövetnek érkezett, hanem politikai szereplőnek. Az volt a dolga, hogy egyfajta birodalmi helytartóként erősítse a magyar ellenzéket - írta a Mandiner vezető szerkesztője.
Trumppal való találkozás után ez az „új Zuckerberg” azt is elmondta: a Meta a megválasztott elnökkel együtt azon dolgozik, hogy visszaszorítsa az emberek cenzúrázására törekvő kormányokat.
Összesen 77 vállalattal kötöttünk szerződést, ez mintegy 10 milliárd euró fejlesztést, beruházást jelent Magyarországon - mondta Külgazdasági és Külügyminiszter.
Egyre több az influenzás beteg, a fertőzések növekvő száma alapján már jövő héten járványhelyzet alakulhat ki - számolt be az Országos Tisztifőorvos helyettese.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.