Mégsem kér pénzt a meccsekért az MTVAVisszavonta korábbi tervét az MTVA – mégsem kell több százezer forintot fizetniük a vendéglátóhelyeknek a nyári sportesemények közvetítése után.
A választásokat "példa nélküli dezinformációs nyomás kísérte" - jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, az értékekért és az átláthatóságért felelős biztos vasárnap a közszolgálati Cseh Televíziónak adott interjúban.
A külföldről érkező források nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek - hívta fel rá a figyelmet a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Bayer show-ban. A tárcavezető kiemelte, senki nem gondolhatja, hogy csak úgy, emberbaráti szeretetből támogatja valaki a baloldali ellenzéket.
Karsay Dorottya, Nagy Blanka, Kálló Dániel és Pankotai Lili. Mi a közös ezekben az emberekben? Az hogy a balliberális oldal rátelepszik, majd kidobja magából ezeket a felkarolt fiatal aktivistákat. De elérnek velük bármit is saját hatalmi céljaik elérésében?
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99