Milliárdok tűntek el a takarékszövetkezetből Milliárdok tűntek el a soltvadkerti takarékszövetkezetből, a Célpont úgy tudja, a betétek részjegyesítésével is manipuláltak. A szövetkezet egykori vezetője ellen már megindult az eljárás.
Gazdaság
A behajtócégek módszerei olykor már zaklatásnak minősülnekA PSZÁF tavaly év végi adatai szerint a magyar háztartásoknak csaknem 7000 milliárd forint banki hiteltartozása volt, ennek 27 százaléka 90 napon túli késedelem. A hitelintézeteknek egyre nagyobb gondot okoz a kintlévőségek behajtása, ezért az esetek többségében követeléskezelő cégek segítségét veszik igénybe.
Gazdaság
Ingyenes marad a kártyás vásárlás Mégsem számítják fel a kártyás vásárlások utáni 2 ezrelékes adót a bankok – tudta meg a Napi Gazdaság.
A Napi aktuális vendége Menczer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója volt, aki Velkovics Vilmossal a Robert Fico elleni merényletről, a Fidesz kampányának témáiról és Magyar Péterről beszélgetett.
Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni lőfegyveres támadás helyszínére, a Pozsonytól mintegy 150 kilométerre, északkeletre fekvő Nyitrabányára érkezett a HírTV stábja. Mint kiderült a politikus jobban van, viszont a támadás kiengedte a szellemet a palckból, hiszen elképesztő gyűlöletcunami árasztotta el a közösségi oldalakat.
Szlovákiába érkezett kollégánk, Bende Balázs, aki a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet kapcsán elmondta, az országban nagyon megosztott a szlovák társadalom jelentős része. A többség elítéli a támadást, de sajnos vannak olyanok, akik üdvözlik ezt a súlyos tragédiát.
A Napi aktuális vendége Kitanics Márk igazságügyi pszichológus, Forró Krisztián A Magyar Szövetség vezetője és Pomichal Krisztián, az MCC Felvidék igazgatója volt, akikkel a Robert Fico elleni támadás kapcsán beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő Híradónknak elmondta, végignézte a 444.hu portálon megjelent cikkek kommentjeit és döbbenetes hozzászólásokkal szembesült a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.