2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Publi Cafe

Publi Cafe: A hibrid rezsim a baloldal vesszőparipája

A Hír TV rendkívüli magazinműsorában, a Publi Cafeban ezen a héten olyan témákat boncolgattak a vendégek, mint a Freedom House jelentése, az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának elutasítása vagy a román elnök gyűlöletbeszéde. Trombitás Kristóf műsorvezető beszélgető társai Bálint Botond, Szilvay Gergely és Deák Dániel voltak.

  • Publi Cafe: A hibrid rezsim a baloldal vesszőparipája

Trombitás Kristóf műsorvezető a Freedom House jelentésével nyitotta meg a beszélgetést. Elmondta, hogy a kutatásban a posztkommunista és a volt kelet-európai tömb országait vizsgálták abból a szempontból, hogy a demokratikus alapértékek hogyan és mennyire érvényesülnek ezekben az államokban. Az elemzés szerint pedig Magyarország már nem problémákkal küszködő demokrácia, hanem hibrid rezsim. A műsorvezető ezzel a kifejezéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy

a progresszívek ezt a szót akkor szeretik használni, hogyha egy olyan rendszerrel találják szemben magukat, ahol nem kizárólag a baloldal érdekei érvényesülnek

. Trombitás Kristóf ezt követően felhívta arra a figyelmet, hogy a jelentés kapcsán ismét felmerül a „weyerbélázás” ténye, hiszen a Freedom House oldalán nem kell sokat kutakodni ahhoz, hogy ráakadjon az érdeklődő, az elemzést egy magyar szerző, Filippov Gábor készítette, akinek a hibrid rezsim elmélet már 2018-ban is a kedvencei közzé tartozott. S ahogy az lenni szokott, a Magyarországot lehúzó tanulmányt sorra átvették a progresszív sajtóorgánumok – tette hozzá a műsorvezető.

Bálint Botond, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese szerint ez a baloldal egyik szórakozása. Azonban kiemelte, hogy nem lehet tudni, mikor fog ez az őrület eldurvulni, hiszen azért tartják fent ezt a folyamatos feszültséget, hogy bármikor támadásba lendülhessenek a kormány ellen. Viszont arra is emlékeztetett a főszerkesztő-helyettes, hogy ezt a labdát már 30 éve dobálják, már 30 éve a diktatúra szélén áll Magyarország.

Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa hangsúlyozta, hogy bár

a Freedom House jelentése komolytalan, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, mivel világszerte hivatkoznak rá.

Az újságíró Filippov Gábort a cinikus nihilizmus fő képviselőjének nevezte, majd megjegyezte, hogy a hibrid rezsim fogalma teljesen újszerű, és már tanulmányok is megcáfolták a tartalmiságát. Ez a fogalom csak egy újabb baloldali próbálkozás arra, hogy hazánkat ne kelljen demokráciának nevezni – húzta alá.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője arról beszélt, hogy a Soros-szervezetek jelentései gyakorlatilag egyre nagyobb kritikát fogalmaznak meg az Orbán-kormányról 2014 óta.

Az értékeléseket egy belterjes társaság készíti el, a jelentések módszertanát jobban megfigyelve egy politikai akciócsoport működése rajzolódik ki előttünk.

A Freedom House elemzésében a koronavírus-törvényt is félremagyarázzák, annak ellenére, hogy már az Európai Bizottság is kimondta, hogy a törvény nem ütközik az EU-s jogba – fűzte hozzá.

A Freedom House jelentése után a műsor hátralévő részében többek között alaposan körül járták, hogy miért utasították el az Isztambuli Egyezmény ratifikációját, de arról is szó esett, hogy meddig terjed a szólásszabadság a közösségi oldalakon, és Klaus Iohannis román elnök magyargyűlölő kijelentéseit is górcső alá vették.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!