2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Napról napra

Napról napra: Magyarországon is megjelent a koronavírus indiai mutánsa

Magyarországon is megjelent a koronavírus indiai mutánsa: jelenleg két olyan személyt azonosítottak hazánkban, akit ez a vírusvariáns fertőzött meg, az egyikük már meggyógyult, a másik személy még kórházban van. A területi közigazgatásért felelős államtitkár az oltás fontosságára hívta fel a figyelmet.

  • Napról napra: Magyarországon is megjelent a koronavírus indiai mutánsa

Mindenki veszélyben van, aki nem oltatja be magát- erről beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök is. Orbán Viktor szerint tévhit, hogy a magas átoltottság miatt nem kaphatják el a koronavírust azok, akik nincsenek beoltva.

Újabb elismerést kapott Karikó Katalin: a kutatóbiológusnak Semmelweis Ignác-díjat adott át az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós azt mondta: a szakember beírta a nevét az orvostudomány történetébe.

Tizenöt évvel ezelőtt hangzott el az őszödi beszéd. Gyurcsány Ferenc a 2006-os országgyűlési választások után egy zárt ülésen ismerte be az MSZP-frakciónak, hogy a választás előtt hazudtak az embereknek. Gyurcsány Ferenc hírhedté vált beszéde sosem látott tüntetéshullámot okozott.

Megdöbbentő, hogy Gyurcsány Ferenc ugyanúgy ott van a politikában, mintha mi sem történt volna 2006-ban - jelentette ki a miniszterelnök. A DK elnöke és felesége ezt nem hagyta szó nélkül és a kormányfőt bírálta, amire Kocsis Máté úgy reagált: a két politikusnak „teflonból van az arcbőre”.

Gyurcsány Ferenc nem emlékezett meg hírhedt beszédéről. A DK elnöke a mai napig tisztességes beszédnek tartja az Őszödön elhangzottakat. Párttársai pedig továbbra is azt gondolják, helyesen döntöttek, amikor a történtek ellenére is kitartottak a bukott miniszterelnök mellett.

A kádárista MSZMP-hez hasonlította a házelnök viselkedését a Jobbik elnöke a Parlamentben. Kövér László ismét elvette a szót Jakab Pétertől, aki megint a képviselőket és a házelnököt sértegette. Szabó Tímea pedig bekiabálással zavarta meg a parlament ülését.

28 harangütéssel emlékeztek a Hableány katasztrófájában két éve eltűnt és elhunyt 26 koreai turistára és a hajó 2 fős magyar legénységére. A tragikus baleset május 29-én történt, amikor a Viking szállodahajó maga alá gyűrte a sokkal kisebb városnéző hajót a Margit híd lábánál. Az áldozatok emléke előtt mécsesekkel és megemlékezéssel tisztelegtek a családtagok, barátok és kollégák.

Négyszáz józsefvárosi gyermek nyaralását szervezi meg a VIII. kerületi Fidesz. A kormánypárt kerületi alelnöke arról számolt be: a Pikó András vezette városrész nem fejezte be a káptalanfüredi üdülő felújítását, ugyanis a kormányzati támogatással nem élt, ezért nincs hova menniük a nyaralni vágyó józsefvárosi gyermekeknek.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!