2023. 09. 23. Szombat Tekla napja
Jelenleg a TV-ben:

2x2 néha öt

Következik:

Poltikai hobbista 21:15

Napról napra

Napról napra: Jelentősen emelkedhet az orvosok bére

Radikális béremelés jöhet az orvosoknál. 2000 milliárd forintot hagy a kormány a családoknál és a vállalkozásoknál. Gajda Péter pedig elismerte, hogy ismeri a Lackner- ügy koronatanúját. Ezek voltak többek között a Hír TV Napról napra című műsorának a témái ezen a héten.

  • Napról napra: Jelentősen emelkedhet az orvosok bére

Jelentősen emelkedhet az orvosok bére

Az orvosi bérek megduplázásáról tárgyal a kormány - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője. A kamara a béremelés mellett a hálapénz betiltását és a büntető törvénykönyv ez irányú módosítását is szorgalmazta - mondta Híradónknak a MOK alelnöke. Álmos Péter hangsúlyozta: olyan bértáblára van szükség, melynek köszönhetően az orvosok elvándorlása jelentős mértékben lecsökken, vagy megszűnik. A Magyar Nemzet információi szerint a növelés mértéke százhúsz százalékos lehet.

Orbán Viktor: Magyarországnak működnie kell

A kormány 2000 milliárd forintot hagy a családoknál, illetve a vállalkozásoknál a hitelmoratórium meghosszabbításával - ezt mondta Orbán Viktor a TV2-nek adott interjújában. A miniszterelnök szerint a jövőben további gazdasági intézkedésekre lesz szükség, például meg kell emelni a közmunkások bérét is. A kormányfő azt mondta: működni fog az egészségügy és a gazdaság és így megmarad az esélye annak, hogy Magyarország megerősödve kerüljön ki a válságból.

Gajda Péter elismerte, hogy ismeri V. Ákost

Elismerte az Informátornak Kispest szocialista polgármestere, hogy ismeri V. Ákost. Azt a személyt, aki arcát vállalva beszélt a műsorban arról, hogy ő maga szem és fültanúja volt mindannak, ami a Lachner-féle hangfelvételeken hallható. A tavaly ősszel nyilvánosságra kerület felvételek alapján a kerület első embere maga is érintett lehet a korrupció gyanús ügyekben.

Teljes adás:

Hír TV

 

További epizódok

Napról napra: Gyurcsány két éve még hatósági árakat követelt, ma már nem tartja jó ötletnek

Napról napra: Gyurcsány két éve még hatósági árakat követelt, ma már nem tartja jó ötletnek

A héten történt legfontosabb itthoni és külföldi események összefoglalója. 2022. január 22.
Napról napra: Hat élelmiszer árának befagyasztásáról döntött a kormány

Napról napra: Hat élelmiszer árának befagyasztásáról döntött a kormány

A héten történt legfontosabb itthoni események összefoglalója. 2022. január 15.
Napról napra: 100 évvel ezelőtt volt a soproni népszavazás

Napról napra: 100 évvel ezelőtt volt a soproni népszavazás

A héten történt legfontosabb itthoni események összefoglalója. 2021. december 18.

Legfrissebb híreink

Birkózó-vb: Fritsch Róbert ezüstérmes

Birkózó-vb: Fritsch Róbert ezüstérmes

A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert szoros csatában elveszítette döntőjét, így ezüstérmet nyert szombaton a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!