2020. december 1.,
kedd, Elza napja

Napról napra: A baloldal kihúzta magát az összefogásból

2020. május 24., vasárnap 17:55

Elszámolás: Orbán Viktor szerint hazánk sikeresen védekezett, de a baloldal kihúzta magát az összefogásból; Ellentét- Korábban kiváló szakembernek tartotta, most Kásler Miklós távozását sürgeti Gyurcsány Ferenc; Mandátum - Becstelennek nevezte Varga-Damm Andreát saját pártja, a Jobbik

A veszély nem múlt el, ezért a készültséget fenn kell tartani - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szokásos rádióinterjújában. A kormányfő azt is mondta: azért döntöttek a különleges jogrend visszavonásáról, mert Magyarország rendkívül jól áll a járványkezelésben.

Könnyebben lehet Magyarországra jönni Ausztriából és Szlovákiából, a kormány pedig enyhített a koronavírus járvány miatt hozott intézkedéseken - jelentették be az operatív törzs tájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos pedig arról beszélt, hogy csökken az új, igazolt fertőzöttek száma.

Újabb hiányosságokat állapított meg a fővárosi kormányhivatal a Pesti úti idősotthonban. Közben az ott dolgozók arról beszéltek a Ripostnak, hogy egyiküknek betegen is dolgoznia kellett, mert kevesen voltak. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója szerint a fenntartóé a felelősség a Pesti úti idősotthonban történtekért.

Jövő kedden nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: a járvány elleni védekezés első szakasza sikerrel zárult, az időben meghozott intézkedéseknek köszönhetően. A politikus hozzátette: továbbra is várják a bocsánatkéréseket azoktól, akik a törvény miatt támadták az országot és a kormányt, eddig ugyanis ezt senki nem tette meg.

Nemcsak Magyarországra, hanem egész Európa biztonságára nézve is veszélyes döntést hoztak az Európai Bíróságon, mert Magyarország védi az unió határait is - hangsúlyozta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor kiemelte: a magyar szabályozás szerint ezentúl a kerítésen kívül kell majd várakozniuk a migránsoknak.

Kásler Miklós távozását sürgeti a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc egy facebook bejegyzésében ezt a tárcavezető alkalmatlanságával indokolja. Gyurcsányt korábban többször is kezelte Kásler Miklós, akkor kitűnő szakembernek tartotta.

Varga-Damm Andrea a becstelenséget választotta. – így reagált közleményében a Jobbik arra, hogy a politikus nem adja vissza mandátumát. A párt országgyűlési képviselőjét azután szólították fel, hogy adja vissza parlamenti mandátumát, hogy bizalmi válság alakult ki vele szemben, egy jogszabály előzetes véleményeztetése miatt.

Teljes adás: 

HírTV