A XIX. század végéig a Gellért-hegy is a szőlőről volt híres. Akkoriban az emberek szomjoltásra is a bort itták, mivel könnyebben elérhető volt, mint az ivóvíz. A szőlőket ez idő tájt támadta meg a filoxéra járvány, ami véget vetett az ültetvényeknek.
A Gellért-hegyet, illetve a Tabánt látogattuk meg, olyan helyszíneken jártunk, ahol nagyon jól belátni azokat a területeket, ahol egykor dűlők vagy bortermelés folyt. Az egykori budai szőlős felfedezésésre valójában egy nap nem is elég.
A Gellért-hegyen budapesti borászati történeteket hallhatnak a túrázók, például arról, hogy Kőbánya a sörről híres, de régen a borkészítés volt a meghatározó. Sajnos a filoxéra itt is véget vetett a borászatnak.
Szerte az országban akkoriban fehér bort ittak. Az nem jelentette azt, hogy nem volt vörösbort adó fajta, de ennek ellenére nem ismerték azt a technológiát - magyarul áztatni a szőlőhéjon a mustot - amiből gyakorlatilag kioldódott maga a színanyag. Ettől vörös a vörösbor, mert kioldódik a színanyag a szőlő héjából. Ezt tanították meg gyakorlatilag a magyaroknak. Hozták azt a szőlőfajtát, ami gyakorlatilag hungarikummá vált, ez pedig a kadarka.
A bor történeti túra egy budaörsi pincészetben borkóstolóval zárult, ahol ősi magyar fajták bemutatása, kóstolása volt a program.