Soha nem látott biztonsági kihívások voltak az elmúlt fél évben - mondta Orbán Viktor tegnap Brüsszelben Magyarország uniós elnökségének értékelése során - háború van Ukrajnában, a Közel-Keleten és Afrikában, az eszkaláció veszélye pedig állandó.
Az illegális migráció és az ezzel járó következmények a schengeni övezet megbénulásával és szétszakadásával fenyegetnek, a gazdasági számok pedig azt mutatják, hogy az Európai Unió veszít a globális versenyképességéből, és a legfőbb gazdasági versenytársainktól egyre inkább hátramaradunk – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a budapesti versenyképességi nyilatkozat történelmi figyelmet érdemel, tekintettel arra, hogy egy egyszerűsítési forradalomra szólít föl, megfizethető energiát irányoz elő, kis és középvállalkozások támogatását irányoz elő, ehhez a feladatokhoz pedig határidőket rendel, és a tervek szerint az Európai Tanács előrehaladást kellene, hogy felügyelje.
– Ha versenyképessé akarunk válni, akkor változásokat kell végrehajtani – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. Azt mondta, Európa jövője és biztonsága erőteljesen függ attól, hogy a transzatlanti együttműködést fenn tudjuk-e tartani. “A transzatlanti együttműködés fenntartása azt jelenti, hogy együttműködik a transzatlanti erők két pillére, Amerika és Európa. Amerikában január 20-án hivatalba lép egy új elnök. És itt azt javaslom magunknak, európaiaknak, hogy legyen stratégiai türelmünk. Ne csináljunk semmit, amivel megnehezítenénk a későbbi stratégiai együttműködést a transzatlanti kapcsolatrendszerben"
– hangsúlyozta Orbán Viktor.