A tartalomból:
Kínának fel kellene hagynia az Oroszországba irányuló áruszállításokkal – mondta a német alkancellár és gazdasági miniszter Sanghajban, háromnapos kínai látogatása során. Robert Habeck a Financial Times szerint úgy fogalmazott: “Megnéztem a kereskedelmi adatokat, és láttam, hogy Kína Oroszországgal folytatott kereskedelme tavaly több mint 40 százalékkal nőtt.
A kínai hatóságok szankciókat vezettek be az amerikai Lockheed Martin fegyvergyártó vállalat ellen, jelentette a kínai külügyminisztériumra hivatkozva a Reuters. A kínai külügy a Lockheed Martin Tajvanra irányuló fegyverszállításai miatt hozta meg a döntést.
„Lehetőségeink és gazdasági növekedésünk egyszer s mindenkorra véget vet a G7-eknek” – mondta Hua Csunying, a kínai külügyminisztérium szóvivője. Mint fogalmazott: „A G7 nem képviseli az egész világot.
Kína elfoglalhatná Tajvant anélkül, hogy lerohanná, állítja az egyik amerikai agytröszt. A Nemzeti Stratégiai Intézet jelentése szerint Pekingnek komoly lehetőségei vannak, amelyek nemcsak a hadsereg bevetését mellőzheti, hanem még a sziget kormányát vagy támogatóit, például az Egyesült Államokat hozhatja a katonai konfliktus kezdeményezőjének szerepébe.
A Govini adatelemző cég jelentése szerint az Egyesült Államok gyorsan lemarad Kínától a mesterséges intelligencia fejlesztésében, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a Amerika megnyerje a háborút a kínai hadsereg ellen, ha konfliktus törne ki a két nagyhatalom között.
A kommunikációs műholdak közt négy globális lefedettségű rendszer létezik: az amerikai GPS Navstar, az orosz GLONASS, a kínai Beidou és az európai fejlesztésű Galileo, amely a Földtől 23 ezer kilométeres távolságban keringő műholdakat alkalmaz.
A teljes adás: