Az öt részből álló sorozatban Kalotaszeg, Mezőség, Bonchida, Gyimes és Szatmár után ezúttal a dél-alföldi régió nemzetiségeinek tánckultúrája, a Viharsarok magyar-román-cigány lakta falvainak kiemelkedő táncos alakjai és az ott fellelhető eredeti táncanyag különleges világa elevenedik meg az est során.
"'Élővé' tett archívumunkban a névtelen népművészettel, a személytelennek nevezett népi örökséggel állítottuk szembe az egyén fontosságát, a táncos személyiségének varázsát, aki táncán és dalain keresztül vallomást tesz saját sorsáról, a paraszti kultúra szépségéről" - idézi a közlemény Zsuráfszky Zoltánt. A darab koreográfus-rendezője, Sánta Gergő úgy fogalmazott, hogy az előadásban a vidék sokszínű kulturális hagyományainak hiteles megjelenítése mellett eddig soha nem látott táncokat és ritkán hallott zenei anyagot is láthat a közönség az autentikus tánc- és zenei válogatás színpadi megfogalmazása során.
"Óriási megtiszteltetés, hogy Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa Kossuth-díjas koreográfusok bizalmát élvezhetem, és az együttes tagjai is támogatnak munkámban" - mondta Sánta Gergő, hozzátéve: gyerekkora álma volt, hogy ennek a vidéknek a táncait színpadra vigye. "Békéscsabán nőttem fel, ott találkoztam először ezen régió magyar, román és cigány lakta falvainak táncaival, az ott fellelhető eredeti táncanyag varázslatos világa azóta is meghatározza az életemet" - hangsúlyozta. "A békési 'nyugtalanság' hangja, a cigányság ösztöne, a románság tüze mind olyan kincsei a magyar vidéknek, amelyek méltó helyet kapnak az Élő Táncarchívum sorozatban" - áll a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közleményében.
Forrás: MTI
Fotó: Csibi Szilvi/Magyar Nemzeti Táncegyüttes