2023. 09. 30. Szombat Jeromos napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Kultúra

Több mint száz restaurált film szerepel a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjában

Több mint száz restaurált klasszikust, többek közt a Jézus Krisztus szupersztárt, az Ed Woodot, a Régi idők fociját és a Grease-t is lehet majd látni a szeptember 12-én kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában.

  • Több mint száz restaurált film szerepel a Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjában

A filmek egy részét ingyenesen tekintheti meg a közönség egy óriás kivetítőn a Szent István-bazilika előtt, a fesztivál további vetítéseire pedig kedvezményes, ötszáz forintos áron válthatók jegyek, míg a diákok és a tanárok, valamint az ötödik kerületi lakosok ingyenesen vehetnek részt a vetítések többségén a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben – közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.

A programban szerepelnek többek közt Latabár Kálmán klasszikusai, Keleti Márton és Gazdag Gyula korszakos művei, Korda Sándor alkotásai, az Oscar-díjas Pressburger Imre munkái, valamint unokái, a BAFTA-díjas Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald Oscar-díjas rendező filmjei is.

Olyan különlegességeket is meg lehet nézni a nagy kivetítőn, mint az 1916-ból fennmaradt első mozgókép Budapestről, a legelső Oscar-díjas film, a Szárnyak, a leghíresebb magyar női rendezők első alkotásai, vagy számos sport témájú dokumentumfilm-különlegesség is.

Több vetítésen személyesen az alkotók, mások mellett Andrew Macdonald és Kevin Macdonald, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes, valamit a filmtörténet neves kutatói mesélnek majd kulisszatitkokat és ritkán hallható érdekességeket a közönségnek.

A Szépművészeti Múzeummal együttműködve a Jean Renoir francia rendező filmjeinek vetítésein résztvevők között ingyenes belépőket sorsolnak ki a filmes édesapja, Auguste Renoir impresszionista festő szeptemberben 22-én nyíló kiállítására.

A vetítésekhez idén új helyszínként csatlakozik a Budapest Music Center, ahol két filmkoncertet vetítenek le Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés László és Gőz László részvétele mellett.

A diákoknak és tanároknak a szervezők kétezer ingyenes akkreditációs karszalagot biztosítanak, amelyek az összes vetítésre érvényesek, a közönség többi tagja pedig az Urániában, a Francia Intézetben és a Toldi moziban online és személyesen, valamint a fesztivál honlapján, az egyes filmek oldalán tud jegyet venni.

MTI

Fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Nagy bűntetthez nagy eszme kell! – új időszaki kiállítás a Terror Háza Múzeumban

Nagy bűntetthez nagy eszme kell! – új időszaki kiállítás a Terror Háza Múzeumban

Többek között süket, vak és néma Leninekkel és csokornyakkendős, kalapos, a hazudozástól megnőtt orrú Sztálinokkal találkozhat a látogató a Terror Háza Múzeum Nagy bűntetthez nagy eszme kell! címmel szeptember 28-tól látható, Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) amerikai-magyar képzőművész alkotásait felvonultató időszaki kiállításán.
 Meghalt Szirtes András filmrendező, operatőr

Meghalt Szirtes András filmrendező, operatőr

Hetvenkét éves korában, szeptember 28-án elhunyt Szirtes András Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, vágó, színész és zenész - tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége az MTI-vel pénteken.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!