2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Megnyílt a Szent István-könyvhét

Megkezdődött a 29. Szent István-könyvhét hétfőn Budapesten. A keresztény szellemiségű könyvkiadók legnagyobb magyarországi seregszemléjét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Szent István Társulat (SzIT) fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

  • Megnyílt a Szent István-könyvhét

A bíboros reményét fejezte ki, hogy a könyvhét résztvevői a "lélek és a szellem épülésére szolgáló könyvek által" megerősödnek a szeretetben és elmélyülnek hitükben.

Farkas Olivér, a SzIT igazgatója elmondta: a szombatig tartó könyvhéten a budapesti Ferenciek terén 27 kiadó 7 ezer kiadvánnyal, köztük 45 könyvheti újdonsággal lesz jelen.

Rózsa Huba, a társulat alelnöke elmondta: a téren felállított 20 pavilonban reggel 9-től este 7 óráig dedikálásokkal, könyvbemutatókkal várják az olvasókat a katolikus egyházat, a magyarországi szerzetesrendeket, a protestáns egyházakat, az egyházi sajtót képviselő kiadók, valamint magánkiadók.

Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke a könyvheti kiadványok közül kiemelte Szovák Kornél: Szent István, Sorsfordítók a magyar történelemben, valamint és Hal'ko József A csehszlovák szakadár katolikus akció, Kommunista kísérlet a katolikus egyház nemzeti egyházzá formálására Csehszlovákiában című könyvét.

Szólt a 2021 szeptemberében Budapesten rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak emléket állító többnyelvű gyűjteményes kötetekről, amelyek a kongresszuson elhangzott előadásokat, fakultációkat, prédikációkat, katekéziseket tartalmazzák.

Fontos kiadványnak nevezte Oláh Dezső A Mennyei Atya szeret minket - Le Cheresko Dad kamel amen című, lovári-magyar hittankönyvét.

Megemlítette Karikó Éva újságíró Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel készített, Osztatlan szívvel című interjúkötetét, valamint José Ignacio Tellechea Idígoras Loyolai Szent Ignác-életrajzát.

Az ünnepségen Erdő Péter és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke átadta a 2022. évi Stephanus-díjakat. Az idei kitüntetett teológiai kategóriában Jozef Hal'ko, a Pozsonyi Főegyházmegye római katolikus segédpüspöke, a Pozsonyi Comenius Egyetem Római Katolikus Cirill és Metód hittudományi karának egyháztörténelem tanára. Irodalmi kategóriában Szovák Kornél Széchenyi-díjas klasszika-filológus, középkorkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) bölcsészet- és társadalomtudományi karának oktatója vehette át az elismerést.

Spányi Antal elmondta: a Stephanus-díj a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány kulturális díja, amelyet 1993-tól a Szent István-könyvhét megnyitóján adnak át irodalmi és teológiai kategóriában. A díjazottak olyan szerzők, akik "magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik, mind a teológiai tudományok, mind pedig az irodalmi műfajok területén". A díjat alapításától napjainkig 60-an nyerték el - tette hozzá.

Käfer István, a PPKE BTK Szlavisztika - Közép-Európa Intézetének alapítója Jozef Hal'kót méltatva kiemelte: már első számon tartott, a csehszlovák szakadár katolikus akcióról írt munkája jelezte, hogy meghatározó feladata a kommunista történelemhamisítás tisztázása lesz.

A történelmi hűségre törekvés különösen is megjelenik a Hal'ko-életmű központi alakjával, Pázmány Péterrel foglalkozó írásokban. Tudományos munkásságának csúcsa Pázmány Péter sírjának feltárása a pozsonyi Szent Márton katedrálisban - ismertette Käfer István.

Solymosi László történész, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja Szovák Kornélról elmondta: a Vas megyei Sárváron született 1962-ben. Egész életét meghatározó élménye volt, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanult és érettségizett.

Egyetemi tanulmányait 1982-1987 között az ELTE bölcsészettudományi karának latin-történelem szakán végezte.

1984-től részt vett a Boronkai Iván vezette A Magyarországi Középkori Latinság Szótára szerkesztőségének munkájában, 1995-től a szótár főszerkesztője. A szótár filológusok, történészek, levéltárosok, teológusok, nyelvészek alapvető kézikönyve - tette hozzá.

Solymosi László kiemelte Szovák Kornél forráskiadói munkájából közreműködését Az esztergomi egyház formuláskönyve mejelentetésében.

Szovák Kornél 1996-ban védte meg kandidátusi értekezését, 2011 óta az MTA doktora - hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!