2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Kultúra

Matyó mintás szájmaszkokat készítenek Tardon

Matyó mintás szájmaszkokat készítenek Tardon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban korábban a turistáknak hímeztek dizájn termékeket, ám a koronavírus-járvány miatt megszűnt a vevőkörük, így most kézzel hímzett szájmaszkokat gyártanak.

  • Matyó mintás szájmaszkokat készítenek Tardon

Matyómintás arcmaszkon dolgozik ez az asszony. Minden darabot kézzel hímeznek ki. Az észak-borsodi Tardon működő üzemben korábban női ruhadarabokat, táskákat készítettek a tradicionális mintával, a koronavírus megjelenése óta azonban csak maszkokat varrnak és hímeznek.

Minden megváltozott március eleje óta a cég tulajdonosa szerint. Váczi Rozi azt mondja, a korábbi vevőkörük gyakorlatilag megszűnt, hiszen főként az országba érkező turistának értékesítették a termékeket.

A cégnél dolgozó asszonyok az otthonaikban készítik a maszkokat. Azt mondják, más öltéstechnikát kell alkalmazni ezeknél, mint a ruhadaraboknál.

A matyómintás maszkok mellett egyszerűbb kinézetű védőeszközöket is készítenek a tardi asszonyok, de ezekre is kézzel hímzett minták kerülnek.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!