2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Kihirdették a MOME építészeti fotópályázatának eredményét

Több mint ezer felvétel érkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusának megörökítését célzó Kerülj képbe! építészeti fotópályázatra, melynek eredményét kedden a MOMÉ-n hirdették ki.

  • Kihirdették a MOME építészeti fotópályázatának eredményét

A MOME új otthona öt év alatt, 21,4 milliárd forintos kormányzati támogatással épült meg. A beruházás eredményeként 25 ezer négyzetméter új és felújított épületrész, valamint egy új park jött létre - mondta el a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja által kiírt pályázat eredményhirdetése és díjátadója előtt Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

A MOME Campus fotópályázatára csaknem 400 nevező összesen 1043 képet töltött fel, köztük számos magas színvonalú munkát - számolt be.

Az Épület, épületegyüttes kategóriát Varga Benjámin nyerte meg, az Élet a campuson - ember és épített környezet kategóriában Mészáros Gábor pályaműve lett a legjobb, a Részletek és absztrakt kategóriában Palkó György munkáját sorolta a zsűri az első helyre, a Sorozat kategória élén pedig Jancsó Gergely végzett.

A kategóriák első díjasai fejenként 200 ezer, a második helyezettek 100 ezer, a harmadik díjasok pedig 50 ezer forintos tiszteletdíjban részesültek.

A fotópályázat anyagából a MOME Ground épületében kiállítás is nyílt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!