2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Kultúra

Felújítják az Esterházy-kastélyt

Megújul Balatonfüred egyik legrégebbi épülete. Az évekig használaton kívül álló Eszterházy-kastély a jövőben látogatóközpontként és kiállítótérként működik majd. A beruházástól a település turisztikai erősödését is várják.

  • Felújítják az Esterházy-kastélyt

Hosszú ideje elhagyatottan áll Balatonfüreden a szívkórház mellett az egykori Esterházy-kastély. A reformkori városrész legrégebbi műemlék épülete a Széchenyi 2020 programban elnyert 700 millió forintból most azonban teljesen megújulhat.

A városi beruházás során az épület visszakapná eredeti formáját, és városi kiállítótérként is üzemelne a jövőben. Többek között helyet kapna egy modern tárlat is, ami a Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökségi helyszíneivel foglalkozna.

Az alapkő letételen elhangzott: a nyaralástörténeti látogatóközpont sok család számára lehetne vonzó úti cél.

A koronavírus-járvány után ismét éledezik Balatonfüred – ezt mutatják az előfoglalási adatok – ezt már Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese mondta.

Az Esterházy-kastély rekonstrukciós munkálatai várhatóan 2021-re fejeződnek be és a Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség várományos helyszín címet is elnyeri.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Gálaesttel készül a Nemzeti Színház Bodrogi Gyula születésnapjára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyszabású gálaműsorral köszöntik Bodrogi Gyulát, a nemzet színészét, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt, a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját, a Nemzeti Színház társulatának tagját a teátrum nagyszínpadán hétfőn.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!