2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kultúra

Fabiny Tamás: Jézus mindennél és mindenkinél nagyobb

Jézust a világ árnyékában olyan sokszor kicsinek tekintik. – Erről beszélt a karácsonyi evangélikus ünnepi istentiszteleten a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Fabiny Tamás hangsúlyozta, hogy a mai Jézust is parányinak és kicsinek próbálják beállítani, miközben Jézus a legnagyobb.

  • Fabiny Tamás: Jézus mindennél és mindenkinél nagyobb

"Ne higgyük el, hogy Jézusnál bármi erősebb vagy hatalmasabb, és ne higgyük el, hogy büntetlenül vissza lehet élni a földi hatalommal". Mert a történelem végén majd visszatér Jézus az "apokalipszis fehér lovasaként", mint a "királyok királya és az uraknak ura".

"Ennek a Jézusnak a védettségében legyen áldott ünnepünk, ahol magunk is észrevesszük a kicsiket, a rászorulókat, az esendőket, és lehajolunk hozzájuk"

- fogalmazott Fabiny Tamás.

Kitért arra: a Banksy álnéven ismert brit művész idén karácsony előtt szokatlan Szent Család-ábrázolást állított ki Betlehemben. A képen Mária, József és a kisded egy lövedékkel átlyukasztott betonfal előtt látható. A golyó ütötte lyuk csillagot formáz, ha pedig figyelmesen nézi valaki, felsejlik a golyónyomban a kereszt is.

Hozzátette: Betlehemben ma fallal kell védeni egymástól az embereket, mert az erőszak, a politika az emberek mindennapjaiba is beférkőzik. E fal árnyékában Jézus kicsinek látszik, valójában azonban minden ember alkotta falnál hatalmasabb.

A Jelenések könyvének egy szakaszát magyarázva szólt arról, Jézus e bibliai könyv szerzőjének látomásában lovasként, harcosként jelenik meg véráztatta ruhában. Az ő ruhájára azonban nem mások vére fröccsent, mint a harcosokéra általában, hiszen ő maga ontotta vérét másokért.

A betlehemi Jézus sorsát folytatják mindazok, akiket a hitük miatt üldöznek, akiknek miatta ontják vérüket - tette hozzá Fabiny Tamás.

"Jézus mindennél és mindenkinél nagyobb úgy ahogyan ez az ige is a jelenések könyvéből szokatlan karácsonykor pláne is szokatlan igéje mondja: Jézus a királyok királya és az uraknak ura."

- mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

MTI, Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!