Mint írták, a produkciók élő zenei kísérettel hangzanak el, az év dala várományosai pop, rock, folk, rap, szving és ballada stílusú dalokkal szállnak versenybe. Színpadra lép Üvöltenék című popdalával Czigány Judit, az alternatív popot képviselő Dankó Tünde a Rózsaszínt mutatja be, Fehér Kármen az elektroszving stílusú Gyáva oroszlánnal versenyez. Borbély Richárdtól egy ballada, a Nagyapám hangzik el, FankaDeli a pop-rap Ahogy telik az időt mutatja be. Patocska Olivér (OliverFromEarth) új énekessel az oldalán, popdallal tér vissza a dalválasztóba, Pál-Baláz Karmennel az Álmok című dalt hozzák a műsorba. Az adásban két együttes is zenél, a Gypo Circus X Szirota Jennifer a Szél úgy beszél... folk-pop dalával mutatkozik be, míg a felvidéki Storyum szimfonikus elektro-metál zenekar a Monotont játssza el.
A dalverseny négytagú zsűrijében Gubik Petra, Szandi, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi értékel, mellettük a nézői szavazatok is befolyásolják a dalok sorsát, hiszen a közönség ötödik zsűritagként pontozhat minden produkció alatt SMS-ben. Az összesítés során az öt legkevesebb összpontszámmal rendelkező versenydal közül egyet megment a zsűri, a másik négy produkció elbúcsúzik. A négy továbbjutó az új lehetőség mellett új stílust is kap: az ítészek kijelölnek egy zenei műfajt és a második fordulóban ennek megfelelően térnek vissza a dalok. Az áthangszerelésben a magyar könnyűzene ismert művészei segítik a fellépőket. A győztes elnyeri a "Magyarország dala" címet, valamint lemez- és klipkészítéshez jut a közmédia felajánlásával.
A legfrissebb tartalmakért érdemes követni adal.hu-t és a Duna közösségi felületeit, A Dal 2025 szombatonként 19 óra 35 perctől látható a Dunán.
Forrás: MTI
Fotó: Canva