2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Nagyanyáink feredői 03:00

Színes

Visszatér a Miss Universe Hungary

Július 3-án indul a jelentkezés a hazai viszonylatban legrangosabb szépségversenynek számító Miss Universe Hungary-re. A versenyt többéves pihenő után Dr. Özer Nóra hívja újra életre. Augusztusban választják majd ki a legalkalmasabb 40 lányt, de a novemberi, nemzetközi döntőre már csak egyikük utazhat el El Salvadorba, hogy Magyarországot képviselje a világversenyen.

  • Visszatér a Miss Universe Hungary

Az amerikai gyökerű Miss Universe világverseny Földünk egyik leglátványosabb és legnézettebb showműsora. A nemzetközi szépségversenyt először 1992-ben rendezték meg, abban az évben Patkó Dóra bizonyult a legszebb Magyar lánynak. Azóta, ahogy mondani szokás sok víz lefolyt a Dunán és sok szebbnél szebb lány birtokolhatta a Miss Universe Hungary címet. 2014 és 2017 között Andy Vajna és felesége, Vajna Tímea voltak a megmérettetés tulajdonos-producerei.

A világdöntőnek nem most először ad otthont a közép-amerikai El Salvador: 1975-ben szintén itt rendezték meg a versenyt. Akkor a finn induló fejére kerülhetett a korona. Idén még akár magyar lány is lehet királynő a rangos nemzetközi szépségversenyen.

Nyàr vègèn várható egy hatalmas casting, ahol kiválasztjuk majd a legszebbnek bizonyuló 40 lányt, közülük 15-en jutnak tovább a felkészítő táborba. Szeptember végén, a hazai döntőn derül ki, ki képviselheti majd az országot a nemzetközi versenyen” – árulta el Dr. Özer Nóra versenyigazgató.

A versenyre 18 és 28 év közötti hölgyek jelentkezését várják. A verseny további részleteiről a verseny instagram oldalán tudnak tájékozódni.

Jelentkezni a következő linken lehet július 3-tól: http://www.missuniversehungary.org

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!