A május 6-án megkoronázott király Zalánpatakon a gépkocsijából kiszállva előbb házigazdájához, Kálnoky Tibor grófhoz és feleségéhez, Annához ment, és köszöntötte őket. Az uralkodót helyi lakosok is fogadták a Kovászna megyei településen, ahol évekkel ezelőtt házat vásárolt.
A Krónika hírportál beszámolója szerint a király integetett a fogadására kivonult falusiaknak, majd odament hozzájuk, kezet fogott velük, és szóba elegyedett az emberekkel. III. Károly egyáltalán nem vette zokon, hogy a zalánpataki asszonyok közül többen is arcon csókolták, az uralkodó viszonozta a puszit.
A királynak egy kislány egy csokor sárga színű mezei virágot nyújtott át, ugyanakkor egy nőtől is virágcsokrot kapott. Miután röviden elbeszélgetett az emberekkel, a brit uralkodó házigazdája társaságában bevonult zalánpataki birtokára - írta a Krónika.
Köztudott, hogy a brit uralkodói ház erdélyi magyar felmenőkkel is rendelkezik, III. Károly király pedig saját bevallása szerint a régió szerelmese. Az uralkodó többször valósággal áradozott arról, ahogy a többnemzetiségű régióban az emberek még mindig szinte teljes harmóniában élnek a természettel.
Krónika
Borítókép: III. Károly brit király (b) üdvözli sétájáról visszatérve a rá várakozó helybélieket székelyföldi birtoka előtt Zalánpatakon 2023. június 4-én. Mellette vendéglátója, Kálnoky Tibor (b2).
MTI/Kátai Edit