2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Színes

Vannak kiemelkedően jó és kevésbé jó produkciók

Félidejénél tart a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A szakmai zsűri elnöke szerint a színvonal a korábbi évekhez hasonló, vannak kiemelkedően jó és vannak kevésbé jó produkciók.

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó tizenhárom előadását Császár Angéla színésznő és Sándor L. István kritikus válogatta. A teátrumok által ajánlott valamennyi darabot látták. Császár Angéla azt mondja, még legalább nyolc-tíz előadásnak itt lenne a helye. „Szempontjaink a minőség, a hatás és a fantázia, és hogy mit kapunk a színházi előadástól, amit megnézünk. Ezek alapján kiállítottunk egy egész POSZT-ot, tizenhárom előadást, plusz egy árnyék POSZT-ot is, mert voltak olyan előadások, amik nem fértek ide be Pécsre, de azért megérdemelték volna, hogy a közönség elé, a szakma krémje elé kerüljenek” – mondta Császár Angéla, a POSZT egyik válogatója.

A versenyprogramba végül hat budapesti négy vidéki és három határon kívüli előadás került be. „A POSZT átlagos minőségét hozza, tehát vannak nagyon jó előadások és vannak kevésbé kiváló előadások is, de hát ez természetes velejárója egy ilyen válogatásnak” – mondta Karsai György esztéta-kritikus, a szakmai zsűri elnöke.


A színházi szakma egyik legnagyobb problémája az utóbbi években az állami támogatások igazságos elosztása volt. A Magyar Teátrumi Társaság alelnöke szerint ezen a téren normalizálódott a helyzet. „A gazdasági helyzet természetesen a mi szakmánkra is rányomja a bélyegét, de én azt gondolom, hogy a színháznak egy bizonyos szegmense mégiscsak valamiféle biztonságban érezheti magát. A színháznak egy bizonyos szegmense számára garantált az állami támogatások. Minden rendszerben egyeseknek kevesebb, másoknak több pénz jut” – mondta Vasvári Csaba színművész, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke.

A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó szombaton gálaesttel zárul, ahol összesen 16 díjat osztanak ki.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!