Mindenki próbára tehette ügyességét, például a lajhármászáson. A túrán indulók több állomáson adhattak számot tudásukról, erejükről. 13 csapat, mintegy 90 tagja regisztrált, de versenyen kívül is többen indultak.
A Rezi Vár Tanösvényen vezetett a túrázók útja. A Meleg-hegy Zala megye legmagasabb pontja. Erre húzódik a Kék-túra is. Ügyességi és szellemi feladványok mellett a résztvevők megismerhették a helyi madár- és állatvilágot, az erdő fafajtáit, geológiáját.
A túra végén, a várudvarban előkerültek a nyársak és bográcsok. A csapatok és a szervezők is finom étkekkel pótolták a körülbelül 4 kilométeres túrán felhasznált energiát.
A Rezi Vár a XIII. század végén épült. A település és a túrát szervező várbarátok szeretnék minél ismertebbé tenni a történelmi emlékhelyet. Becslések szerint évente 10-12 ezer fő látogatja meg.