2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Színes

Tizenhárom év után új albumon dolgozik a Who

  • Tizenhárom év után új albumon dolgozik a Who

A brit rockzenekar gitárosának, Pete Townshendnek a közleménye szerint a rajongók a „sötét balladáktól a kemény rockig és a kísérleti elektronikus zenéig” mindenre számíthatnak.

Az album még idén megjelenik – adta hírül hétfőn a The Guardian című brit napilap honlapja.

A Who 2006-ban jelentkezett utoljára albummal, az Endless Wire pályafutásuk 11. stúdióalbuma volt.

A zenekar közölte, hogy amerikai koncertkörutat is tervez nagyzenekarral. Roger Daltrey, az együttes énekese a rajongókat biztosította arról, hogy „bár a Who zenekarral fog fellépni, ez nem jelent kompromisszumot, Pete és én a mi zenénket adjuk elő”.

A 74 éves Daltrey szerint ez lehet az utolsó turnéja. „Reálisnak kell lenni, ennyi idős vagyok, és az ember hangja egy idő után elkezd egy kicsit fakulni. Olyan jó akarok lenni, mint amilyen két éve voltam” – mondta.

A Who alapító tagjai közül már csak a 73 éves Townshend és Daltrey zenél az együttesben. Keith Moon dobos 1978-ban meghalt, Kenny Jones váltotta őt, de tíz évvel később távozott az együttesből. John Entwistle basszusgitáros 2002-ben halt meg.

A jelenlegi zenekarban játszik Zak Starkey, Ringo Starr fia és Simon Townshend, Pete öccse.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!