2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Színes

Testközelbe hozzák a diákok számára a természettudományos tantárgyakat

Mintegy 13 ezer baranyai diák vesz részt a következő három évben a Mecseki Természettudományos Élményközpont elnevezésű programban. A Pécsi Állatkertben tartanak nekik órákat speciális tematika szerint. A projektet az Európai Unió fél milliárd forinttal támogatja.

  • Testközelbe hozzák a diákok számára a természettudományos tantárgyakat

A program célja, hogy a diákok ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban, testközelből ismerkedjenek meg a természettudományos tantárgyakkal. Az órákat a Pécsi Állatkertben tartják, a programban Baranya tanintézményeinek csaknem harmada, 13 ezer általános és középiskolás vesz részt. A pedagógusok száma pedig eléri a 1600-at.

„Húsz intézményt vontunk be ennek a projektnek a megvalósításába. Az intézmények vezetői, az oktatók, akik nyitottsággal fogadták a megkeresésünket. Amikor elmondtuk, hogy egy heti, napi szintű rendszerességgel szeretnénk foglalkozást csinálni a náluk tanuló diákoknak – amely kapcsolódik a nemzeti alaptantervhez is –, nyitottan fogadtak minket. Együttműködőek voltak” – ismertette Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója.

A projekt megvalósításában a város és az állatkert mellett a Janus Pannonius Múzeum is részt vesz. „A természettörténeti múzeumunk ezer szállal kötődik ehhez a projekthez. Ezer szállal kötődik, amely nem csak azt jelenti, hogy egy tudást akarunk közvetíteni, és értéket megőrizni, hanem azt is jelenti, hogy fejlődünk, mi magunk is fejlődünk, mi magunk is tanulunk” – emelte ki Csornay Boldizsár, az intézmény igazgatója.

A speciális tematikájú órákat az adott téma ismert szakemberei tartják. Az állatkertben több olyan oktatóterem van, ahol a csoportok a legmodernebb technikák segítségével sajátíthatják el a tananyagot.

„Fontos az, hogy a természettudományokat újra visszahozzuk arra a szintre, amelyet sajnos az elmúlt évtizedekben elveszített ez a tudományág. Hiszen az iskolákban láthattuk, hogy egyre kevésbé érdeklődtek a gyerekek ebben a kérdésben. Egyre kevesebb volt a jelentkező, és azzal szembesülhettünk, akik figyelték ezt a felsorolást, hogy hova tovább, nem voltak már tanárok sem” – nyilatkozta Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

A három évig tartó programot az Európai Unió 500 millió forinttal támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!