2024. 09. 12. Csütörtök Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Színes

Sztárdömping várja az érdeklődöket a Strand Fesztiválon

Huszonöt helyszínen mintegy 200 koncert és program, egyebek mellett több cirkuszi show, irodalmi beszélgetések, valamint fenntarthatósági és edukációs programok is várják a közönséget csütörtök és szombat között Zamárdiban, a Strand Fesztiválon - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

  • Sztárdömping várja az érdeklődöket a Strand Fesztiválon

A színpadokon többek között olyan előadók lépnek fel, mint Azahriah és a Halott Pénz, a nemzetközi mezőnyből a Chase & Status, Alok és Elderbrook, valamint Majka, a Bagossy Brothers Company, Krúbi, Beton.Hofi, a Carson Coma, Rúzsa Magdi és a Valmar - olvasható a közleményben.

Mint írják, a rendezvény legfontosabb útjait és tereit hazai zenészekről - Fábián Juliról, Siklósi Örsről, Somló Tamásról és DJ Palotairól - nevezték el, így állítva emléket a felejthetetlen művészeknek.

Szinte az összes helyszín a cirkusz világát idézi meg. Kifejezett erre az alkalomra álmodták meg a Strand Circus Morpheus Show-t Lakatos Márk rendezésében, Hundred Sins zenéjével, Vincze Tünde légi artistáival, de a Rippel fivérek és a Fővárosi Nagycirkusz is különleges mutatványokkal mutatkoznak be a fesztiválon - olvasható az összegzésben.

A tájékoztatás szerint a Strand Fesztiválon indul útjára a #nenézzfélre kampány, mely az UNICEF-fel közösen, hazai fesztiválok, klubok és művészek részvételével a kortárs iskolai bántalmazásra hívja fel a figyelmet. "Te segítesz annak, akit bántanak az osztálytársai?" címmel tartanak beszélgetést Miskovits Márton, Marsalkó Dávid és Manuel részvételével a Strand Fesztivál megnyitójaként.

Egy vízparti pop-up galériában és a fesztivál több pontján a kortárs magyar képzőművészet olyan jól ismert képviselőinek alkotásai láthatók, mint Barakonyi Zsombor, Bereczki Kata, Bukta Imre, Cserbik Rita, Ef Zámbó István, Fehér László, Kiss Tibor, Labrosse Dániel, Patrick Murakami, Osgyányi Sára és Sibitka Panni. Weiler Péter generatív AI-programmal készült látványos, több mint 130 négyzetméteres műve pedig szintén a cirkusz világát idézi meg.

A szervezők fontos célja a fesztivál ökológiai lábnyomának mérséklése, ezért szakértők segítségével fenntarthatósági rendszert dolgoznak ki, melynek része a vendéglátás karbonlábnyomának csökkentése, a kerékpáros és közösségi közlekedés támogatása, a helyi vállalkozók preferálása, a zajterhelés mérséklése - olvasható az összegzésben.

Bővebb információk a programokról a www.strandfesztival.com weboldalon találhatók - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A helyes vitaminszedés szabályai

A helyes vitaminszedés szabályai

Kovács Hetti salgótarjáni szakember mindenkinek azt tanácsolja, időben készítse fel a szervezetét a hidegebb időszakra - írja a nool.hu.
Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma

Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma

A körömszépészeti termékekben előforduló vegyi anyagok közül az úgynevezett akrilátorok okozzák a legtöbb allergiás megbetegedést. Ezek felelnek azért, hogy az UV lámpa hatására a köröm felszínén a géllakk megkeményedjen.
A rossz idő miatt elmarad a SZIA

A rossz idő miatt elmarad a SZIA

A Szeged International Airshow (SZIA) szervezői bejelentették: a rendkívül kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt a Dél-Alföld egyik legrangosabb légiparádéját szeptember 13-14. között, a közönség és a közreműködők biztonsága érdekében kénytelenek lemondani.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!